Wass Albert: Te és a világ (részletek)

Örvendhetsz a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak,

örvendhetsz a családnak, a gyermekeknek

és annak, hogy az ember él.

Ha van örömed az életben: gazdag vagy.

Ha nincsen örömed benne: szegény.

Tanulj meg tehát örvendeni.

És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz.

Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!

Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.

Van napsugara, vize, pillangója, madara.

Van virága, rengeteg sok.

Tanulj meg örvendeni nekik.

Sajnos, embere is van.

Igyekezz kevesebbet törődni velük

és többet azzal, ami még a világ szépségéből

csodálatosképpen megmaradt,

az emberiség minden pusztításai mellett is.

Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni.

Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked.

Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak.

A világ szép s az emberek jók.

A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség,

mely ragályos és időnként visszatér.

Akár a pestis vagy a nátha.

S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világot? A Te világodat.

De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül

van még egy másik világ is és ez az igazi világ.

Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid

és az a sok láthatatlan holmi

amit magadban hurcolsz egy életen át,

ebből az igazi világból ered,

és ahhoz a mesterséges másik világhoz,

melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van,

mint a hóvirágnak az avarhoz,

melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.

Ha felületesen megnézed, azt hiheted,

hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán.

Pedig nem így van.

Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég.

Elég a hóvirág is vele, az igaz.

De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért?

Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar,

a földben volt, az igazi földben.

Így van ez veled is, testvér.

Gyökered nem ebből a világból való,

amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad

s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai:

Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán

visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág.

Mert nincsen különbség, közted

s a hóvirágok között abban a világban.

Ez a kis írás arra szolgál, hogy megismerd,

kendő és festék nélkül, anatómiai egyszerűségében a világot,

melybe beleültetett az élet, akár egy palántát.

Az igazi világot, melyről látod, a tűz leperzselte az avart

s Téged visszaűzött a természet ősi talajába.

A világ szép és különös.

Csak sok benne nagyon a beteg ember.

Az izgága, az irigy, a gyűlölködő.

A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős.

Fertőzik és rontják a világot,

amennyire adottságaiktól kitelik.

De egészen elrontani nem tudták mégsem,

ha ezerszer is azt hirdeti a látszat. Miért nem?

Mert a Világ anyja a Természet,

s a természetben az ember nem egyéb, mint egy kis pajkos tréfa.

Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj.

Mert a gonosz tréfából tövis nő csupán,

mely véresre sebez Téged, s elcsúfítja a világot.

MINDENT ÚJRA KEZDÜNK

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk.

Újra mosdunk, újra borotválkozunk,

újra fésülködünk, újra öltözünk.

Újra megfőzzük az ételünket.

Újra elmegyünk ide vagy oda.

Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk,

újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk.

És ez így megy folyton, folyton.

Nem is lehet másként.

A nap reggel újra felkel és este újra lemegy.

Újra jön a szél, újra szállanak a felhők,

újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra.

A természet örök rendje ez

és mi kötve vagyunk a természethez,

mint a növények, vagy mint az állatok.

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak.

A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak.

Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél.