
Hhúsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe,
sokaknak azonban egyszerűen csak a tavaszvárás,
a tavasz eljövetelének kezdete.
A Húsvét minden évben változó időpontban köszönt ránk.
A tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő
első holdtölte utáni vasárnapon tartjuk.
A Húsvétot megelőző 40 nap a nagyböjt,
Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére.
A nagyböjt egyben a felkészülés,
a lelki és testi megtisztulás ideje.

A nagyböjt farsang után kezdődik és húsvétig tart.
A húsvétot megelőző vasárnap a virágvasárnap.
A hold állásának függvényében minden évben más napon tartják,
néha márciusban, néha április végén kerül rá sor,
de mindenképp március 22 és április 25 közé esik.
A Biblia szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre
és a harmadik napon vasárnap támadt fel.
Jézus a kereszthalálával nem mentette meg a világot a szenvedéstől,
de minden ember bűnét megváltotta.
A feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A szamárháton érkezett Jézust a nép virágokkal,
pálmaágakkal ünnepelve fogadta.
A főpapok, mindezt rossz szemmel nézték
és úgy döntöttek, hogy elfogják.
A zsidó Pészah ünnepén Jézus
a vacsoráját a tanítványai körében költötte el.
Kenyeret nyújtott tanítványainak, és ezt mondta:
“Vegyétek, ez az én testem”, és bort tartva:
“Igyátok, mert ez az én vérem”.
A vacsora után a Getsemáné kertbe mentek.
A tanítványok a finom vacsora és bor után elaludtak,
nem virrasztottak Jézussal.
A főpapok unszolására Júdás, az egyik tanítvány
30 ezüstért egy csókkal elárulta mesterét, akit katonák hurcoltak el.
A magát Isten fiának nevező Jézust istenkáromlással vádolták.
A nemrég még éljenző tömeg is ellene fordult.
Péter, a leghűségesebb tanítványa pedig megtagadta, hogy ismeri.
A katonák a római helytartó Poncius Pilátus elé hurcolták,
aki a népre bízta Jézus bűnösségének megítélését.
Szokás volt ebben az időben, hogy egy foglyot szabadon engedtek.
A népnek Jézus és a lázadó gyilkos, Barabás közül kellett választania.
A tömeg Barabásnak megkegyelmezett,
Jézust pedig bűnösnek ítélte.
Jézust töviskoszorúval megkoronázták és vállára nehéz keresztet tettek.
A keresztet a vállán cipelve vonszolta magát Jézus a Golgota hegyre,
a megfeszítés helyszínére.

A mediterrán európai országok nyelvén a Húsvét neve
a Pészah szóból ered: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál),
Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román).
Főleg germán nyelvterületen viszont
a pogány tavaszünnepre emlékeztetve alakult ki a név. Ostara istennő –
a túlvilág istennője, akinek ünnepe a tavaszi napéjegyenlőségkor van –
nevéből ered az Easter (angol) és az Ostern (német) elnevezés.
A magyar húsvét szó igen beszédes.
A nagyböjti időszak végét, a húsevés tilalmának feloldását,
azaz a hús újra fogyaszthatóságát, vagyis újra vételezését fejezi ki.
A jövendölés az mondta, hogy a halál utáni harmadik napon
elhagyja Jézus a sírját.
A sziklasírhoz, ahová temették, őröket állítottak,
hogy el ne lopják a testet.
Vasárnap három asszony – köztük Jézus anyja is –
kenetekkel a sírhoz ment.
Földindulás kíséretében megjelent egy angyal és bejelentette,
hogy Jézus nincs már a sírban, mert feltámadt.






