Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.

Weöres Sándor

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

Szabó Lőrinc

Három rózsabimbó
Nyílik a szobámba -
Pohár-vízbe nyílik.
Hogyha szívem tisztább
Illatuk lehatol,
Lehatol a szívig.
Három rózsabimbó -
Azt sem tudom, honnan
Került a szobámba.
De mióta itt van
- S régóta, hogy itt van -
Mióta itt virít
A vizes pohárba:
Nincs tovább-fejlése,
Nincsen változása.
Nézem csudálkozva,
Nézem reggel-este:
Milyen harmat-tiszta
Három rózsabimbó
Megdicsőült teste.

Ottkinn őrült nyár van,
Nyara szenvedelmes,
Gyilkos nap-verésnek,
Gyujtó káprázatnak -
Vagy ez káprázat itt:
Három rózsabimbó
Lengedező teste:
Mint a most-hullt harmat.
Mint a hajnal, melyre
Álmodó-gyöngéden
Ráhajlik az este:
Naptalanul nyílik,
Soha ki nem nyílik
Három rózsabimbó
Titokzatos teste.

Három rózsabimbó -
Nem tudom én mikép
Került a szobámba -
Remegő ujjakkal
Dédelgetem őket
S háromszor naponta
Friss vizet csorgatok
A vizes-pohárba.
Egyszerű pohár-víz:
Szent kehely lesz lassan.
A titkos bimbóknak
Titkos háromsága
Benne hervadatlan.
Tombolj csak őrült nyár,
Tombolj, őrült élet:

Nyara szenvedelmes,
Gyilkos nap-verésnek,
Gyujtó káprázatnak!
Három rózsabimbó
Megdicsőült teste
Itt ring a pohárban
Mint a tisztult lélek,
Mint a most-hullt harmat.
Nézem reggel-este
Lélekzet-elfojtva,
Napon át, éjjen át:
Vajjon meddig tart még
Ez a csendes, édes,
Változatlan, földi
Örökkévalóság???!

Reményik Sándor

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

József Attila

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.

Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.

Zokogva már hülő keblére fekszem,
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...

Kosztolányi Dezső