"Szeretlek" azt jelenti elfogadlak annak az embernek,
aki valójában vagy, és nem akarlak valaki
mássá változtatni.
Nem várok el tőled tökéletességet, ahogy te sem tőlem.
Azt jelenti, hogy szeretni foglak, és melletted
fogok állni a legrosszabb időben is.
Szeretni téged, amikor nincs jó hangulatod,
vagy túl fáradt vagy, hogy olyan
dolgokat csinálj, amit én szeretnék.
Szeretni téged, amikor padlón vagy,
nem csak akkor, amikor jó veled lenni.
"Szeretlek" azt jelenti, hogy tudom
a legmélyebb titkaidat, és nem
ítéllek el ezek miatt, csak azt kérem
cserébe, hogy te se ítélj el az enyémek miatt.
Azt jelenti, hogy érdekel annyira, hogy
harcoljak azért, ami nekünk volt,
és ahhoz eléggé szeretem, hogy ne engedjem el.
Azt jelenti, hogy rád gondolok, rólad álmodok,
folyamatosan akarlak és szükségem van rád,
miközben azt remélem, hogy te is
hasonlóképpen érzel irántam.

Hullj a tenyeremre

Hullj a tenyeremre,
mint egy őszi falevél,
rejtőzz el jól benne,
érezd kezem melegét,
költözz a szívembe,
és ne szállj tovább
ha feltámad a szél!
Ne hallgass szavára,
ha új útra hívogat,
ma éjjel maradj velem
és bámuljuk együtt
a halvány téli holdfényt
és a sápadt csillagokat!
Csak a miénk ez az éj,
nem is kérek mást
s talán ma ennyi még
Neked is éppen elég,
hogy szívünk megpihen,
és egy ütemre dobban
amikor lelkünk összeér.

Alexander G.Lockheart
 

Tatiosz :Életművészet

Elfogadni tudni a boldog napokat,

de az örömteleneket is.

Sem kicsordulni, sem elsivárulni.

Sem elcsorbulni,de túl sokat sem érni.

Sem szónokolni, sem elnémulni.

Nem megtenni gyorsan,

de nem is késlekedni.

Nem hivalkodni, és nem tetszelegni,

sem az éles kést,

sem a díszes fazekat

nem kíméli az idő.

Az előbbi elcsorbul,

az utóbbi színét veszti.

Utat választani, de nem a sikerét,

hanem a boldogságét.

Az úton járni, majd végig menni,

a nagyságot az erénnyel,

s nem a szerencsével mérni.

Egyszerűen boldognak lenni

-dísz, ragyogás és sallang nélkül

Gyengék vagyunk, és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak, büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak, csak önmagunknak.
Éjszaka, vagy ha álmatlan hajnal
éber forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye kimondjuk súgva,
szinte félve mindenkinek a titkok titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
Gyengék vagyunk, és sérülékenyek.

KAMARÁS KLÁRA

  Megtapintottad-e már az éjszakát,
hallgattad-e már a csendet, a csodát,
fülelted-e már a csillagok neszét,
a szelet,ahogy az avart hordja a szél.
Érezted-e már a felhők bánatát, a villám
fényének örök varázsát, vagy a
rejtőzködő élet titkait?
És lásd, az éjszaka csendben így tanít.
Megálmodtad-e már a csönd sötétjét,
s a csendjének ölelését,
amikor csak a semmibe néz a szemed,
s nem látja a távolt a test negremeg.
Csak a fül hegyez, ha neszel a sötét,
és az éj felkínálja csábos ölét.
Majd álomba ringat úgy hajnal felé
s a csillag virágot szór a fény elé..