Romhányi József versei

Kecskére káposztát
Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát. Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák. Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül, Elmondom kecskéül! - Mekk! Egyelek meg, de remek kerek! Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek! Egyenes jellemek benneteket elkergetnek! Mekk! De szerfelett kellenek keblemnek e levelek. Egyet lenyelek! Nem! Rendesen legelek... Mekk! De eme repedezett fedeles levelek, melyeket emberek nem esznek meg, nekem teljesen megfelelnek, ezeket nyelem le. Belembe lemehetnek. Mekk! Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek lettek fedelek. Ezek e melegben egyre epedeznek, meg-megrepedeznek. Nem tehetek egyebet, egy rend levelet lenyelek. Mekk! De erre eme bentebb szerkesztett levelek egyre feljebb keverednek, rendre fedelek lesznek, melyeket szemetesvederbe tesznek. Erre teremtettek benneteket?! Mekk! Elengedhetetlen meg kell ennem e fejben lelt leveleket. Le veletek! Nyekk! Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek, de megmentettelek! Mekk!
Nyúliskola
Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? -
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! -
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.
Szamármese
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre. De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc, kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő dőre öreg. Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő- lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre. Szomszédságban élt a fösvény Szemere, annak volt egy nőstény szamara. A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szemérmes szamárkönny szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú szamara szemére. Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált? Öszvért!
A Moszkitó-opera
Ott, hol a kásás nád, sás lepte lápra lépve süpped alább a láb, köröskörül borús köd ül, s éjszakára nyirkos pára száll a sárra, sárga gázba' hüledezve ül a hüllő, borzong a borz és vipera, ott hallható a Moszkitó-opera. - Züm - zendít rá kóros dalára a kórus. Aztán tovább érleli a vérbeli sikert egy tenor. Hangja a kórussal egybeforr. Először egy dúr-áriát, majd egy finom moll-áriát, és végül egy maláriát ad elő. Mily szenvedély, vad erő! Hogy lázba hoz ez a mester, kísért, bárhogy hessegesd el. Utána a tenyér csattan, és az izzó hangulatban, a vak, fülledt éjszakákon felcsendül a Kinin-kánon.





