Virágos tök 1.

- Spárgatök, vagy közönséges tök - ebből lesz a klasszikus főzelék.
A pézsmatök és - a most jobb híján - Halloween-töknek hívott tök a sütőtök
ezt faragják és sütik, újabban krémleves is készül belőle.
A XIX. században az úritököt hívták még sütőtöknek és disznótöknek is,
ezt termelték a parasztok, hol ették, hol az állatnak adták.
- A stájer tök a száz éve megjelent, de nálunk csak
- a hetvenes évek óta termesztett héj nélküli olajtök,
- ebből készül manapság a tökmagolaj.

A tököt legalább olyan régen háziasította az ember, mint a kutyát.
Sokkal korábban, mint más növényeket és állatokat,
és még azelőtt, hogy a nagy vándorlásban
teljesen elszakadtak volna egymástól a civilizációk.
Ezért van tök és kutya mindenhol, ahol ember van.
Éppen azért, mert régóta bíbelődik vele az ember,
egészen sok, ma olyan ezerre becsült számú fajtája van a tökféléknek.
A tökfőzelékbe való tök, a sütőtök, a lopótök, a dinnye,
az uborka, a cukkini és a patiszon mind-mind tökféle.

Jóó tudni, hogy a sárga húsú tök nem amerikai eredetű,
de legalábbis afrikai gyökerű ő is, mint az összes többi tökféle.
Mert bár a sütőtököt, takarmánytököt valóban
az amerikai kontinensről hozták be Európába a 16-17. században,
oda valószínűleg még valamikor 8-9000 évvel ezelőtt került át Ázsiából.
Az amerikai Halloween-tök és a lopótök rokonok.
Korábban úgy vélték, hogy Afrika partjairól a lopótököt átsodorta a víz a túlpartra,
és így kapták kézhez az indiánok,
hogy aztán a meleg éghajlatú Mexikó területén
a ma ismert tökfélék elődjeit nemesítsék belőle.
Azt ugyanis DNS-vizsgálatokkal igazolták,
hogy a lopótök közelebb van ázsiai rokonához,
mint az amerikaihoz, tehát az óceán spontán átszelése kiesik.

A prekolumbiánus időkben is ismert volt tehát a tök, a lopótök.
Ették is zsenge korában, de főként a tárgykultúra gazdagodott belőle,
az eredetileg vékony héjű lopótököt ugyanis addig-addig termesztették,
míg vastag, vízhatlan héja lett.
Így aztán számos használati tárgyat készítettek belőle,
az edényeken, kancsókon, hangszereken (zengő test!) keresztül
szinte mindent készítettek belőle úgy Afrikában,
mint Európában és Ázsiában.
Persze ahogy fejlődött a kézművesség, egyre jobban szorult ki
a természetes edénykészletnek is kiváló lopótök,
és ma leginkább hagyományőrzés céljából szárítják ki, díszítgetik.

Aztán egyszer csak, a középkor legvégén megjelent
az Amerikában kitenyésztett takarmánytök és sütőtök Európában is.
Rettenetesen örültek neki főleg a szegények,
hiszen - mint sok más Amerikából behordott kultúrnövény (
krumpli, kukorica) - marha jó terméshozama van,
viszonylag igénytelen növény, tápértéke jó.
Márpedig ahogy fogytak a legelők Európában,
mert egyre több helyen kellett az emberek számára növényt termeszteni,
egyre fontosabbá váltak a takarmánynövények,
amelyekkel a legelőktől megfosztott állatokat etetni lehetett.
A tök erre remek megoldást jelentett.

Magyarországon a XIX. században kezdtek komolyabban
a tök termesztésével foglalkozni:
nemcsak étkezési és takarmányozási célra tudták már használni,
hanem a tök magjából olajat lehetett sajtolni,
olaja miatt a repcével együtt terjedt.
Már nemcsak köztes növényként, valami közé vetve ültették,
hanem az egész földeket szabadítottak fel neki.
Így lett majd' száz éven keresztül vékonyka hagyomány a tökből
pl. a takarmányban szegény Alföldön vagy a hegyes-dombos Őrségben.
Kilónkénti ára ugyanis ebben az időszakban
(amikor Jókai Aranyember is degeszre keresi magát a búzával)
a gabonáéval vetekedett.









