Petőfi Sándor

Ki a szabadba!

Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben ülnek ifjú ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.

Eperjes, 1845. április

Nézd, és csodáld milyen szép.
A légben a végtelen,
A bárányfelhõ fent a kék egen,
A vakítóan tündöklõ nap fénye,
A szivárvány összes színében,
A levegõ,
Mint életet adó elem.

Nézd, és csodáld milyen szép.
A hó födte csúcs orma,
A rengeteg erdõ színes lombja,
A róna és a mezõ mily végtelen.
A szántó, hol terem az élelem,
A föld,
Mint életet adó elem.

Nézd, és csodáld milyen szép.
A lángok fürge tánca,
A csillogó parázs pattogása,
A bársonyos, izzó, puha melege.
Villanó szikrák, mint ezernyi szem,
A tûz,
Mint életet adó elem.

Nézd, és csodáld milyen szép.
A csermely csobogása,
A folyóvíz csendes rohanása,
A tengerhullám játékos taraja.
Milliónyi cseppje alatt verem,
A víz,
Mint életet adó elem.

Nézd és csodáld, de közben ne feledd.
Felkorbácsolt erejük kegyetlen lehet.
Tornádó pusztítását,
Fagyos leheletét levegõnek,
A föld megrázza magát,
Mitõl városok romba dõlnek.
Mindent porrá égetõ
Kénköves poklok perzselõ tüze,
Medret hagyó patakok,
Zajlófolyók, bõsz tengerek vize.
A levegõ, a föld, a tûz és a víz,
Ha látásból is…, mind jól ismerem,
Ne feledd! Õk a négy éltet adó elem.

Albert Ferenc