A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott,

kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.

Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek azt bizonyítják,

hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött,

mint ahogyan azt korábban gondoltuk.

  Egy francia paleozoológus, Jean-Denis Vigne és munkatársai

2004 áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak

egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt,

amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.

 Feltételezhető, hogy a macska háziasítása Elő-Ázsia területén

már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett.

Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló

az  első átmeneti korban (i. e. 2000 körül) keletkeztek,

 mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént,

  Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket

elpusztításuk halálbüntetést vont maga után és saját kultuszuk alakult ki,

később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat,

mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálókat,

sőt a sivatagból betévedő kígyókat is.

Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom

szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban

a kenyai Lamu szigetvilágában élnek.

Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már

i. e. 1500 körül ismerték a macskát,

mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló Indiából kerülhetett oda,

ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet.

Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt,

majd a későbbiekben az értékes selyem

kártevőktől való megvédéséhez használták fel.

Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.

Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan

nagy tiszteletben tartották őket.

Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött macskák első példányait

a görögök csempészték ki,

és mire a fáraó csapatokat küldött a visszaszerzésükre,

már megkezdődött az állatok terjesztése (a föníciaiak részvételével)

a Földközi-tengeren keresztül.

Britanniába (ahogy Pannóniába is), az első példányokat a rómaiak vitték be,

akik számára az eleinte luxusállatként tartott macskák

a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.

A kora középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek,

mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak

a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban is.

A 9-10. század táján élt walesi uralkodó, Hywel Dda 

még törvényben tiltotta meg a macskák bántalmazását és elpusztítását

A későbbiekben azonban a keresztény egyház a sátán képmásának,

valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni őket,

és híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta.

Azt is hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra.

1484-ben VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket,

és ezzel hivatalosan is megkezdődött az évszázadokon át tartó üldözésük.

Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására

az egerek és a patkányok óriási számban elszaporodtak,

és egyúttal ez tehető felelőssé a járványok, köztük a fekete halál,

azaz a pestis megjelenéséért is.

A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat,

tartásuk ismét természetessé vált.

A 19. században még mindig akadtak olyan könyvek,

melyek rossz színben tüntették fel a macskákat.

Tudatos tenyésztésük kezdete is erre az időszakra tehető.

1871-ben került sor az első európai macskakiállítás megrendezésére,

a londoni Crystal Palace-ben.

A 20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált,

emellett orvosi, genetikai és fiziológiai kutatások alanyaként kezdték felhasználni.