Virágok kelyhében tündérek ülnek...

Nyáridőben elképzelni se nagyon lehetne annál szebb dolgot,

mint amikor a dolgos nap után kellemesen elfáradva

egy lugas hűvös árnyékában talál menedékre az ember.

Itt aztán a világ bújáról-bajáról megfeledkezve olvashat

néhány szép verset a legmelegebb, napfényben ragyogó évszakról.

Devecsery László felfedezte, hogy alkonyatkor milyen csodálatos,

már-már mesés dolgokkal telik meg körülöttünk minden.

Nyári este

Minden muzsikál!
Csodaszép, csodaszép!
Ágak közt a fészek
pelyhes menedék.

Virágok kelyhében
tündérek ülnek,
s csendesen nékünk,
nékünk hegedülnek.

Wass Albert pedig elvezet minket a fák hűvösébe, ahol titokzatos,

ám ugyanakkor meseszép dolgok történnek,

mert nem csak mi jártunk arrafelé:

A nyár ment át az erdőn

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
„A Nyár! a Nyár! a Nyár!”

Vagy épp megmutatja azt a titkos, titokzatos helyet,

ahol még tiszta és érintetlen a természet:

Nyár

Az alkonyat szellőuszálya lebben,
A nyárfa lombja halkan megremeg,
Zöldpázsitos, árnyékrejtő ligetben
Már nyári dalt zúgnak a csermelyek.

Akácvirágtól illatos az utca,
S a réteken virágtenger fogad,
Virágporát az alkonyatra fújta
A zöldbe-omló fenyves boltozat.
A rét felett, szelíd lejtésű lankán

Búzavirág és vadpipacs terem,
Tücsök nevet a fürjek pity-palattyán,
Sötét színű szomszéd vetéseken.

Ha pedig kétségeink támadnának a nyárral kapcsolatban,

akkor Gazdag Erzsi azonnal a segítségünkre siet:

Hol van a nyár?

Kati, kató, katibogár,
mondd meg nekem: hol van a nyár?
Ott, hol a fülemüle,
fagyalbokor közepébe,
nádirigó víg sípjában,
patak csobogó fodrában,
kinyílott a hajnalka.

Itt a meleg, itt a nyár!
Mezítláb jár a madár;
ha elvásik a talpa,
felrepül a bokorra.

Szabó Lőrinc a lepkék táncában fedezte fel a tündérek varázslatos világát.

Érdemes követni az útmutatását:

Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Weöres Sándor pedig egy csodálatos,

magával ragadó költeményben örökítette meg

a nyári esték hangulatát:

Nyári este

Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fü a feje-alja.
Nyár-éj ege betakarja.

Juhász Gyula csodálatos emlékek között indul sétára a ragyogó napfényben.

Ő persze tisztában van azzal, hogy a zabolátlan nyári érzelmeket

a mértéktartóbb őszi napok követik:

Nyár

A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
/Annára gondolok, ki szőke, s messze rég./
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
/Annára gondolok, emléke enyhe, szép!/
A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
/Annára gondolok, ó, én letűnt nyaram./
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
/Annára gondolok, és siratom magam./

József Attila mesés színekkel fest gyönyörű képet

a legmelegebb hónapok csodáiról.

Az ő verse is arra figyelmeztet minket,

hogy a mostani forróság sem tart örökké.

Addig adjuk át magunkat a nyári örömöknek, amíg lehet:

Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.