“Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek.

Mint egy rózsa. Mint egy kankalin.

Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely

hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában.

Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen,

már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja,

hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki:

örökké ellenségeddé változtat egy embert.

Márai Sándor

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet,

vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás,

a gazszedés, a trágyázás ideje van,

s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben,

s illatos és buja lesz, s megint a másikra,

mikor minden elhervad, s ez így van rendjén,

s megint a másikra, mikor letakar

és betemet fehér lepleivel mindent a halál.

Virágozz és pusztulj, mint a kert:

mert minden benned van.

Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)

“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat,

hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet

nagy és örök ritmusával.

A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága,

az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat,

keddi vagy szerdai életrendünket is:

az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket

és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit…

Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával,

a hideggel és meleggel:

soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába,

a teremtés és pusztulás teljes rendjébe.

Csak azok botlanak meg az életben,

akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

Márai Sándor