Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott.

Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre.

S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen,

szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel.

Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt,

az békés, szabad és boldog ember lesz megint,

mint amilyenek a régiek voltak.

Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek,

amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig.

S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek

s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal.

Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot,

hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel.

Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát,

árnyékos kertet, termő gyümölcsöst.

S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot.

Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván.

Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi

s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon:

milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte

s mit érezhetett, mikor beültette fákkal.

Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot

fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek.

Wass Albert

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások.

De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt,

hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn,

mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned.

Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van,

és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Wass Albert

Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra,

ülj le melléje csöndesen és figyelj.

Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod

a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből.

Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét,

akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket,

amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.

Wass Albert

Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte,

amelyik onnan bújt elő a moha közül.

Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett.

Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek,

olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral.

Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg.

Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.

Wass Albert