Tudod - e ?
Az erdőtűzek gyorsabban terjednek hegynek felfelé, mint lefelé.
Az emberiség 5000 éves írásos történelme során
a többnejűség többször volt elterjedtebb, mint a monogámia.

Évente több, mint két tucat ember hal meg
rosszul kilőtt pezsgősdugók miatt.
A pezsgőbalesetek egyharmada esküvőkön következik be.
Átlagosan 15-ször annyi sót fogyasztunk, mint borsot.
Az áramütések 60%-a viharos időben végzett
telefonbeszélgetés során következik be.
Az első spanyol telepesek különböző méretű,
állatcsontokból faragott gömböket használtak fizetőeszközként.
Az esküvő-üzletágban dolgozók 37 %-a
soha nem házasodik meg.
Azoknak, akik ebben a szakmában dolgoznak,
és házasságra lépnek, 97 %-a válik el két éven belül.

A szájharmonika a világon
a legnagyobb mennyiségben eladott hangszer.

Az angliai Stonehenge 1500 évvel idősebb,
mint a római Colosseum.
A világ legkisebb szigete,
amely ország státuszt kapott a polinéziai szigetvilágban található
Pitcairn. Területe mindössze 4,53 négyzetkilométer.
A világ legrövidebb folyója
az USA Oregon államában található
D River, amely mindössze 40 méter hosszú

Az emberi testben keringő vér
körülbelül egy perc alatt tesz meg egy teljes kört.
A páncélos lovagok annak idején
a sisakrostélyuk felemelésével azonosították egymást,
miközben a királyuk után lovagoltak.
Ebből a mozdulatból alakult ki aztán
a katonaságnál ma is alkalmazott tisztelgés.
Egy átlagos emberi agy a testsúly
mindössze 2%-át teszi ki,
és a belélegzett oxigén 25%-át használja fel.
A vesék az oxigén 12%át, míg a szív csupán 7%-át használja el.

Egy átlagos emberi szem a szürke kb. 500 árnyalatát képes
megkülönböztetni.

Három évig folyamatosan nyomtatták
Johann Gutenberg Bibliáját,
mire a 200 darab, két kötetes,
1284 oldalas könyv elkészült.
Ebből a mennyiségből jelenleg 47 darab helye ismert.

A Vatikán Svájci Gárdistái
olyan egyenruhát viselnek,
amelyet Michelangelo még a XVI. században tervezett.
A világon Skóciában születik a legtöbb vöröshajú ember.
A skót lakosság 11%-a vörös hajú.
Az akupunktúrát orvosi céllal
ie. 2700 körül, a kínai Shen-Nung császár alkalmazta.
A térképkészítés művészete idősebb, mint az írás művészete.

Az emberi hajszál 3 kg-ot bír el.
Az eszkimók által lakott hókunyhók
sokkal hatékonyabb védelmet nyújtanak
a modern hadseregek által használt barikádoknál.
Sőt, majdnem teljesen láthatatlanok felülről nézve
és infravörös kamerákkal sem vehetők észre a bent tartózkodók.
Tom Sawyer volt az első regény, amit egy írógépen írtak.
Az Ezeregyéjszaka meséi eredeti szövege szerint
Aladdin egy kínai kisfiú volt

A Taj Mahal felépítése 22 évbe telt,
és az építkezésen 20 000 munkás dolgozott
Egy ember hamarabb elpusztul a teljes alváshiánytól,
mint az éhségtől.
10 alvás nélküli nap már elég a halálhoz,
míg éhezni több hétig is képes egy egészséges személy.
Ha egy ember meghal, a hallását veszti el utoljára.
Az első érzékszerv, ami felmondja a szolgálatot,
a látás, ezt követi az ízlelés, a szaglás és az érintés.

A Rubik-kockával
43 252 003 274 489 856 000
kombinációt lehet kirakni.
A világ leghosszabb mai is használt földrajzi neve:
Taumatawhakatangihangakoauauotamateaturip -
ukakapikimaungahoronukupokaiwhenuakitanatahu,
egy új zélandi hegy neve.





