Törülközőnap

 

Douglas Adams idézetek a törülközónap alkalmából

 Douglas Noel Adams (1952-2001),
rajongói minden évben május 25-én az ő emlékére szervezik meg
a törülközőnapot.

12 évesen jelent meg első publikált írása a hatvanas években nagyon népszerű science fiction magazin, a The Eagle hasábjain. Legismertebb műve a Galaxis útikalauz stopposoknak, melyet először 1978-bana BBC rádiós komédiájaként ismerhetett meg a közönség. A sztoriból egy "ötrészes trilógia" kerekedett könyv formájában. A Vendéglő a világ végén, 1982-ben az Élet a világmindenség, meg minden, majd a Viszlát, és kösz a halakat. A sorozat záró kötete a Jobbára ártalmatlan címmel jelent meg (1992).
1984-ben először kapta meg az Arany Tintatartó díjat, amit még kétszer nyert el. Ebben az évben John Lloyddal közösen megírták Az élet értelme című művet, amit 1990-ben kedvenc könyve követett, az Utoljára látható, amely a veszélyeztetett állatfajtákról szól, és Mark Carwadine zoológussal közösen alkotta. 1987–88-ban jelent meg a Dirk Gently Holoisztikus Nyomozóirodája és a Lélek hosszú, sötét teadélutánja című kötete.

Több mint 15 millió példányban adták el könyveit, számtalan nyelvre fordították le írásait.  
 

„Felejtsd el gondjaidat,

hiszen a világ tökéletes körülötted,

és az élet pofonegyszerű.”


 
„A dolgok igencsak sokat veszítettek az értékükből

Faust és Mefisztó óta, amikor az ember a lelkéért cserébe

hozzáférhetett a világegyetem minden tudásához,

elérhette minden célját,

és megkaphatta az összes testi gyönyört.

Úgy látszik, az emberek manapság beérik néhány jogdíjjal,

néhány menő bútordarabbal,

egy fürdőszobafalra akasztható csecsebecsével.”


 
„Semmi sem halad gyorsabban a fénynél,

kivéve talán a rossz híreket,

amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.”


 
„A lovak mindig is sokkal többet megértettek,

mint amit hajlandók voltak elárulni.

Nem könnyű megállni,

hogy előbb-utóbb ne formáljunk valamiféle véleményt

egy másik lényről, ha az a másik lény nap nap után

folyton a hátunkon lovagol.

Másrészt viszont minden további nélkül lehetséges,

hogy valaki nap nap után folyton

egy másik lény hátán lovagoljon anélkül,

hogy egy árva gondolatot szentelne is neki.”


 
„Fontos és közismert tény,
hogy a látszat olykor csal.

Például a Földön az ember mindig szentül hitte,

hogy intelligensebb a delfinnél,

mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket,

New Yorkot, a háborút, egyebeket,

mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak.

A delfinek ezzel szemben azt hitték,

hogy sokkal intelligensebbek az embernél

- pontosan a fenti okok miatt.”


 
„A gyorsforgalmi utak olyan eszközök,

melyek lehetővé teszik, hogy egyesek

A-ból B-be rohanhassanak,

míg mások B-ből A-ba rohannak.

Azok az emberek, akik A és B pontok közötti

tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta,

vajon mi lehet olyan remek A-ban,

hogy mindannyian odasereglenek B-ből,

és hogy mi lehet olyan remek B-ben,

hogy annyian odasereglenek A-ból.

A C-beliek leginkább azt szeretnék,

ha a népek egyszerre és mindenkorra eldöntenék végre,

hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen.”


 
„Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség,

ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.”


 
„Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.”


 
„A társadalmi helyességnek hagyományosan semmi köze

a józan észhez, a logikához vagy a fizikához.”
 
„Minden, ami létezett a világon,

amikor megszülettünk, az normális és hétköznapi

és a világ működésének természetes része.


Minden,

amit tizenöt és harmincöt éves korunk között találnak fel,

az új és izgalmas, és forradalmi,

és talán karriert lehet csinálni belőle.
Minden, amit harmincöt éves korunk után fedeznek fel,

az a dolgok természetes rendje ellen való.’


 
„A művészetnek az a feladata,

hogy tükröt tartson a természet elé,

és egész egyszerűen nem létezik akkora tükör,

amely elég nagy volna erre a célra.”


 
„A tudománynak persze számos csodás eredménye van,

én azonban sokkal jobban élvezem a boldogságot, mint az igazságot.”


 
„Nem oda érkeztem, ahová indultam, hanem oda, ahová el kellett jutnom.”

 

 

Törülközőnap hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.017 mp