Az emberiség tojásfogyasztásának kezdetéről nincsenek bizonyítékaink,

de nagy valószínűséggel már az ősember is rabolt ki madárfészkeket,

illetve a vadászatkor felriasztott madarak

árván maradt fészkeiből elemelt tojásokat megette.

Annyi bizonyos, hogy Kínában és Egyiptomban már tudatos tojásfogyasztás folyt,

és i. e. VI. század környékén már háziasított tyúkok adták a tojást.

A rómaiak a hódító hadjárataik során háziasított tojókat találtak Angliában,

Galliában és a németeknél is. Amerikába viszont csak

Kolumbusz második útján, 1493-ban jutott el a tyúk,

és utána honosodott meg a tojásfogyasztás.

Az emberiség hamar felismerte, hogy a tojás remek táplálékforrás,

s a tojás köré lassan megszülettek a mítoszok.

A tojás beépült a társadalmak vallási szimbólumai közé

és különféle hagyományok kötődtek a felhasználásához.

A tojás az újjászületés, a megújhodás és a termékenység jelképévé vált.

Sárgája a Napot szimbolizálta,

s a tojás sok esetben egyet jelentett az élet forrásával.

Egyiptomban a templomokban tojásokat lógattak,

hogy elősegítsék a termékenységet és a megújulást.

Ezt a megújulást Krisztus előtt sok pogány nép ünnepelte,

ahol a tojás már szimbólumként jelen volt.

A zsidó széder estének – a pészah előestéjének – is fontos eleme a tojás,

s később a keresztények számára is fontos húsvéti szimbólummá vált.

Kínában a szülők a családnak és a barátoknak pirosra festett tojást adtak,

jelezvén, hogy új családtag van érkezőben.

Szintén a termékenységet szimbolizálta a XVII. századi francia szokás,

mely szerint a menyasszony az új ház küszöbén összetört egy tojás,

hogy egészséges baba szülessen és a szerencse se pártoljon el a háztól.

Iránban a házasulandók tojást cseréltek,

míg a németeknél a gyászt szimbolizálta a zöldre festett tojás.

De nem csak a kínaiak és a németek festették a tojást.

A szlávoknál is nagy divat volt a húsvéti festett tojás,

amit nem csupán festékekkel színeztek,

hanem – mint az ukrán pysanky-t – méhviasszal dekoráltak ki.

Ez a technika nálunk is ismert.

A tojásdekorálás azonban nem állt meg a méhviasznál és a festéknél.

Hungarikumnak számít a tojások patkolása,

ami afféle ügyességi vetélkedő vagy inkább kérkedés volt a kovácsok részéről.

A hatalmas kézügyességet igénylő feladattal a mai napig sokan próbálkoznak.

A tojások igazi dekoratőre azonban Peter Carl Fabergé orosz ékszerész volt,

akit 1885-ben III. Sándor cár kért fel,

hogy készítsen húsvéti ajándékra egy meglepetést rejtő tojást.

A tojás olyan jól sikerült,

hogy onnantól kezdve folyamatos megrendelést kapott a cártól.

Az évek alatt nagyjából 50 tojást készítettek, s ebből 42 maradt fenn.

A Fabergé tojás azonban túllépett a húsvét szimbolikáján,

a drágakövekkel kirakott tojás a luxus jelképévé vált.

Az ajándékot rejtő tojások tovább éltek, s a gyerekek nagy örömére

ma már igen sokféle csokoládétojás kapható a piacon,

ami – húsvéttól függetlenül – apró meglepetést tartogat számukra.

A tojás szimbolikus értéke mellett nem elhanyagolható

a kulináris jelentősége sem.

Különféle bizonyítékokkal jól alátámasztott tény,

hogy már az ókori Egyiptomban sütöttek olyan kenyereket

és süteményeket, amelyekhez tojást használtak fel.

A római konyha viszonylag sok tojást használt.

Apicius szakácskönyvében is elég sok olyan recept található,

amely a tojás különféle felhasználását taglalja.

A különféle kenyerek és sütemények mellett, Apicius könyvében megjelenik

a sült puding is, sőt a mester leírja, hogy a tojás rendkívül alkalmas

szószok és raguk sűrítésére, megkötésére.

A rómaiak tojásfogyasztása még egy közmondásban is visszaköszön ránk:

„Ab ovo usque ad mala.”, aminek jelentése az értelmezés szintjén:

„Az elejétől a végig.”, ám a pontos fordítás képet ad a római étkezésről,

amit sok esetben főtt tojással kezdtek és almával zártak le.

A középkorban – a kenyérrel együtt – fontos alapélelmiszernek számított a tojás.

Mivel viszonylag gyakori és olcsó volt,

így elég sok felhasználási módját ismerték.

Készítettek belőle rántottát, ragut, buggyantott tojásként

vagy kemény tojásként fogyasztották.

A legendák szerint XV. Lajos minden vasárnap főtt tojást evett,

sőt a szerencsés alattvalók azt is megpillanthatták,

ahogy a király egy ügyes

– és jól begyakorlott – mozdulattal lerántja a tojás héját.

Neki köszönhető az is, hogy az ókorban már ismert,

majd feledésbe merült tojástartók újra divatba jöttek.

Sőt XV. Lajos a maga készítette csokoládéitalt is

tojássárgájával gazdagítva itta.

A különféle tojásból készített ételek is külön életúttal bírnak.

Például nagy valószínűséggel már az ókorban ismerték a töltött tojást,

de a nevén nevezett omlett csak a XVI. században jelent meg,

bár már az ókorban készítettek hasonló fogásokat

Perzsiában és az ókori Rómában is, valamint a XIV. századi Angliában is

létezett egy zöldfűszerekkel kikevert vajon sütött tojásétel.

A XVI. században azonban nem csak a név született meg,

hanem az útmutatás is a tökéletes omletthez.

Egyes feltételezések szerint a francia forradalom idején

a francia gasztronómia közel 700 megoldást tudott a tojás felhasználására.

Furcsa, számunkra kissé bizarr

az úgynevezett ezeréves tojás vagy száznapos tojás.

Ennek a Kínában igen közkedvelt tojásnak az elkészítéséhez

nincs szükség évekre, csupán másfél-két hónapra,

ami alatt a hamuval és mésszel borított tojások elkészülnek.

Milyen tojásokat eszünk?

Az ősember valószínűleg nem válogatott a tojások között,

azonban az idők folyamán alakult a különféle állatok tojásaihoz való viszonyunk,

és lassan kikristályosodott, hogy melyek azok a tojások,

amelyeket előszeretettel fogyasztunk.

Az ókori rómaiak leggyakrabban tyúktojást ettek,

de a különféle fogadások, rendezvények alkalmával

gyakorta szolgáltak fel pávatojást is.

A kínaiak előszeretettel fogyasztottak galambtojást

és a manapság is divatos fürjtojásnak is

nagy volt a keletje, főleg a föníciaiaknál.

Ezen kívül az emberek ettek többek között sirály-, fácán-, fogoly-,

pulyka-, pelikán-, kacsa-, strucc- és libatojást is.

Manapság leginkább a tyúkok tojásait és strucctojást fogyasztunk,

bár ez utóbbi a magyar lakosságra nem jellemző.

A tojásokat leggyakrabban tucatjával, azaz tizenkettesével tudjuk megvásárolni,

aminek a tojás szimbolikájából eredő oka van.

A Jézus tanítványaira utaló szám a tojások csoportosításánál

és árusításánál a XVI. századi Angliában jelent meg és onnan terjedt el.

Amiből nem maradhat ki a tojás

Vannak ételek, amiket el sem tudunk képelni tojás nélkül,

mert a tojás a lényegük. Ilyen a piskóta, a madártej, a rakott krumpli,

a töltött tojás, a rántotta, az omlett, a tojásleves vagy a tojáspörkölt,

de a felfújtak sem léteznének tojás nélkül...

Egészséges vagy sem?

A tojásokkal kapcsolatos másik nagy félelem

a tojásban fellelhető koleszterin káros hatása.

Ez a 1970-es években Amerikából induló és idővel

hozzánk is begyűrűző pánik sok évre visszavetette a tojásfogyasztást.

Szerencsére mára már tudományosan bizonyított,

hogy a tojásevés nem okoz kórosan magas koleszterinszintet.

A tojás rehabilitációjának egyik fontos lépcsője volt

az 1996-ban életre hívott világnap,

amit azóta minden évben október második péntekén ünnepelnek.

A világnap lényege, hogy felhívja a figyelmet

erre a rendkívül sokoldalú, egészséges tápanyagra.

A tojás a legmagasabb minőségű fehérjét tartalmazza.

Esszenciális aminosav tartalma ideális, megtalálható benne

az A-, D- és E-vitamin, valamint igen sok B-vitamin is.

Nagyobb mennyiségben B2-, B6-, B12-vitaminok találhatók benne.

A tojás ezen kívül biotint, folsavat, niocint, luteint,

kolint, cinket és foszfort is tartalmaz.

Spanyol tortilla

Hozzávalók:
3 nagy rózsaburgonya
2 nagy lilahagyma
olívaolaj
5 tojás
 
Elkészítés: A megtisztított burgonyát és hagymát kockákra vágjuk, a tojást felverjük. Az olajat középnagyságú serpenyőben felhevítjük, beletesszük a burgonyát, majd néhány perc múlva a hagymát. Lefedve, meg-megkeverve, közepes lángon tizenöt percig pároljuk, nehogy a hagyma megpiruljon, mert akkor megkeseredik. Amikor a burgonya megpuhult, leöntjük róla a felesleges olajat, hozzáadjuk a felvert tojást, és jól elkeverjük. A serpenyőt megrázzuk, hogy ne tapadjon a falához az omlett, s addig sütjük lassú tűzön, amíg el nem válik a serpenyő falától. A serpenyő fölé tányért teszünk, gyors mozdulattal beleborítjuk a tortillát, megfordítva visszacsúsztatjuk, s még egy percig sütjük, hogy a másik fele is megpiruljon. Tálalhatjuk melegen, hidegen.