Tojás - mozaik képek

 

 

A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe.

Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát

s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezni.



Fontos szerepe van a húsvéti étrendben is,

de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza.

A leggyakrabban használt szín a piros,

magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja.

A pirosnak védő erőt tulajdonítottak.

A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi.

A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt.


A tojásfestés népszokásként elsősorban

Kelet-Európában  maradt fenn a XXI. századig.

Eredetileg egyszínűek voltak,

pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták.

Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű.

Később kialakultak a feliratos tojások.

A díszítést viasszal "írták" a héjra, melyet festés után lekapartak.

A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak,

akiktől a lányok megvásárolták azokat.


Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban

a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik.

A díszített tojások festésének formái,

a minták elrendezése tájegységenként változott.

A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak.

A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották.

  Ezt a művészetet rámázásnak nevezik.

Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják

a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit.

 A díszítmények lehetnek: tulipános, fenyőágas, rózsás, almás, stb.

A díszített tojás neve hímes tojás,

s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik.

 

 

Különböző tojásgyűjtő népszokások vannak, melyek célja,

hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz.

Romániában a látogatók vitték a gazdának a tojást,

megütögették vele, s közben köszöntést mondtak:

"Krisztus feltámadott."

Voltak azonban különleges felhasználásai is a tojásnak.

Igen sok helyen szerepeltek a tojások, mint szerencsét hozó amulettek.


A görögök azt a tojást, melyet a tyúk először tojt nagypénteken,

varázserejűnek tartották.


Német hiedelem szerint, húsvét reggel

egy tojáson átnézve meg lehet látni a benne táncoló bárányt.


Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték,

s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta,

milyen lesz a jövő évi termés.

Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este,

hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása.

Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: husvet.hu

 

Tojás - mozaik képek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.017 mp