Van a tél...

A hideg, zord, kegyetlen tél.
Hideg, mint egy ölni készülő vad szeme, szürke,
mint a borult, kilátástalan ég, fehér,
mint a frissen hullott, az életet betemető hó...
Hideg, zord, kegyetlen és hosszú.
De nem csak ilyen tél van.
Mert van a meleg, barátságos, szerető, ölelő, színes tél.
Meleg, mint a Kedves közelsége, ölelése, barátságos,
mint az ablakodon bekúszó reggeli napsugár,
melyben Ő érkezik hozzád, hogy köszöntsön,
ölelő, mint a levegő, mellyel az imént
még a Kedves takarta be magát,
s most neked adja tovább teste melegével.
És színes... sárga, mint a rózsaszál vallomása,
vörös, mint a csókra nyíló szerelmes ajak,
zöld, mint a mély óceán, vagy a szelíd moha.
Igen, ez a tél barátságos, kedves, meleg.
Mert színei, érzései egyesülnek valamiben. Valakiben.
És ettől válnak meleggé. Tőle.
Tőle válik meleggé a hideg tél. Lélekmeleggé.

Létezik ilyen tél.

Csitáry-Hock Tamás

 Amit szívesen adnék neked, nem lesz becsomagolva,
 nem lesz rajta szalag sem, nem a posta hozza,nem kerül egy fityingbe sem.
 De a lista hosszú, és szívemből jön, 
 ahogy kitárom előtted.
 Mit is adnék:
 örömöt, ami hálából fakad,
 a bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,
 az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét,
 amit nem érdekel a világi siker,
 szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még saját
 magadat sem,
 békét, hogy te maga légy önnön legjobb barátod,
 bölcsességet, hogy megértsd hibáidat,
 és megbocsásd mások ballépéseit,
 együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy  van,
 és nem úgy, ahogy te újraalkotnád a legszívesebben,
 a magány meglepő örömeit,
 erőt, hogy a sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget,
 és gyengéden élhess a jelennek,
 hogy magad is mindenki mást
 a szív szemével láthass,
 aminek csak a Szeretet számít.
 És végül azt kívánom, hogy a Fény feltárja előtted,
 hogy mindez az ajándék már benned él,
 és csak arra vár,
 hogy kibontsd.
 (Arlene Gay Levine)