Alakszandr Szergejevics Puskin - Téli Reggel

Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk

a levélbe borult nyári fák alatt;

pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük;

egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken,

dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra

az őszi leveleket.

A kor nem aggasztott bennünket.

Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat,

és nem éreztették velünk,

hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk.

Ám a fák közben kidőltek,

a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek.

És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez.

Sétálj velem egyet és beszélgessünk elaz elveszett időkről,

melyek oly élénken élnek emlékeinkben,

melyeket szívünk mélyén őrzünk!

Az élet most is szép, csak immár más világban élünk,

és felismerjük egymás szemében

a még mindig bennünk lakozó gyermeket,

és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat

nem veszítettünk el útjaink során.

/ Pam Brown /

"A szél elállt vagy megfagyott,

de mégsem volt teljes a csend,

mert mintha lágy selymek úsztak volna a havon.

Halk suhogást érzett inkább az ember,

mint hallott, amint a hideg húzta össze a világot.

Ezt a dermedt suhogást egy-egy puha

surranás törte meg, ha valamelyik ágról

vagy nádbugáról leesett egy-egy darab hó;

egy-egy pattanás a Zala jegén,

ha a vastagodó jég elszakadt a parttól,

mert a víz felé húzódott, amiből élni lehetett.

/ Fekete István: Téli berek - részlet/