Fjodor Tyutcsev

Téli erdő

Tél-boszorkány bonthatatlan

bűbájában, mint mese,

dér-palástban, néma fagyban

áll a fenyves mozdulatlan

csodacsipke-ligete.

Halva tán és mégis élve

tűri, szinte álmai

gyönyörétől megigézve,

hogy a hónak már egész be-

fonják piheláncai.

Ha nyugatról, ha keletről

a ferde nap rácikáz,

meg se rezdül - mint ijesztő

üvegtűzvész, gyúl az erdő:

káprázatos fényvarázs!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Ady Endre

A TÉLI Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át

Ha nyargal a gőzös velem

Havas, nagy téli éjjelen,

Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,

Fölötte álom-éneket

Dúdolnak a hideg szelek.

Vajon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?

Én most karácsonyra megyek,

Régi, vén, falusi gyerek.

De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,

Úgy érzem, halottak vagyunk

És álom nélkül álmodunk,

Én s a magyar tanyák.

Kosztolányi Dezső

Üres erdőben 

Üres narancserdőn merengve
járok, s a léptem hangja kong.
Sárgult levélraj vág szemembe,
vihar cibálja a vadont.

Magam vagyok s megyek tovább, csak
a fákon át az estbibor
borús közönnyel vet nehányat
hamvas, fakó rózsáiból.

S én csak megyek a kínkeresztre,
a vak homályba mélyedek
temetkező helyet keresve,
temetni álmot, életet.

Hajlonganak a néma, tar fák,
nő az avar és a homály,
mint hogyha vesztemet akarnák,
fönn hűs, ezüst köd szálldogál.

S én csendesen zokogni kezdek,
szorítgatom a fegyverem,
és áldom a nagy, méla estet,
mely rám suhan már nesztelen.

S avart söpör felém az árok,
szorít a csöndes pusztaság,
fölöttem egy nagy varju károg,
s gúnyolva szól: "Jó éjszakát!"

prily Lajos

Madarak

Hó esett. A tar hegy orma

habfehéren integet.

Erdőkből a hó leűzött

őszapókat, pintyeket.

Almafánk és csipkebokrunk

madarak tanyája lett...

Walther von der Vogelweide

lelke száll a kert felett.

Titkos erdőn, vadcsapáson,

babonás ösvényeken

ez a nyugtalan madár-raj

hányszor volt kíséretem.

Mennyi füttyös és bolondos,

vígan cserregő barát...

Megetetem Walther von der

Vogelweide madarát.

Most a ködből méla hangok

hullanak, mint halk rimek.

Bús pirók-jel. Csak varázsló

és poéta érti meg.

Pinty felel rá. Cinkeszó. - Most

szállingózni kezd a hó.

S Walther von der Vogelweide

megölel a múlton át, mint

mesebeli nagyapó.