A tea a világ egyik legfantasztikusabb itala,

hisz ha kell akkor frissít, ha kell felmelegít,

ugyanakkor egészséges és fantasztikus aromáival

különleges élményt nyújt fogyasztóinak.

Országonként eltérő, évezredes szertartások

és hagyományok kötődnek hozzá, ugyanakkor

rendkívül egyszerű az elkészítése és mindenki számára könnyen,

olcsón hozzáférhető.

A tea néve valószínűleg kínából származik.

Régebbi tudományos neve (Camellia Thea Link)

mely egy morva jezsuita misszió, manilai gyógyszerészének nevéhez fűződik,

aki 1639-ben a Fülöp-szigeteken gyűjtötte a növényt.

A tea történetére leginkább

csak mondákból, legendákból következtethetünk.

A tea egyik legrégibb legendája szerint felfedezése

egyszerűen csak a véletlen műve volt.

Időszámításunk előtt 2700 körül Sen-nung kínai császár

egészségügyi okokból elrendelte a víz fogyasztás előtti felforralását.

A császár kertjében hatalmas üstben forralták a fogyasztásra szánt vizet,

amikor az egyik kerti cserjéről a szél feltámadásakor az üstbe hullottak a levelek.

A császár megérezte a levelekkel forralt víz illatát, megkóstolta az italt,

ízletesnek találta és ezzel megszületett a tea.

Japán monda szerint Darma, a kegyes Buddha-követő,

hogy imádkozás alatt a fáradtságot távol tartsa magától,

levágta szemhéjait és eldobta.

Ebből keletkezett a teacserje, amiben erő lakozik és elűzi az álmot.

A tea őshazája minden valószínűség szerint Észak-Burma

és Délnyugat-Kína határán van, ahol még ma is vadon nő.

A teafogyasztás gyorsan elterjedt Kínában,

már időszámításunk előtt 800-ban elkészült az első teáról szóló könyv

Lu Yu tollából, amely az ősi teatermesztési és teakészítési módokat foglalta össze.

Az első biztos híreket a teáról arab utazók IX. századi tudósításaiból kaphatjuk.

Kínából elsőként Japánba vándorolt a frissítő ital tradíciója,

a buddhista Yeisei szerzetes honosította meg a távolkeleti országban.

Eleinte a japán uralkodók kiváltsága volt a teafogyasztás,

de gyorsan elterjedt a buddhista kolostorokban is.

Aztán hamar átszivárgott a japán társadalom minden rétegébe a teázás szokása,

hogy aztán a japán tea-szertartásokkal művészetté emelkedjen.

Európába kezdetben karavánokkal jutott el a tea,

majd a portugáloknak köszönhetően kontinens-szerte elterjedt.

A portugálok elsőként szerezték meg a Kínával való kereskedelem jogát,

és kiépítették azt a kereskedelmi útvonalat, amelynek köszönhetően

Európában is elterjedt a tea.

Ettől az időtől kezdve a tea és teaivás fokozatosan terjedt egész Európában.

A teaivás Európában elsősorban a kontinens északi országaiban

Angliában, Hollandiában, Oroszországban vált népszerűvé.

Hasonlóan terjedt Észak-Amerikában is,

és itt a tea politikai vonatkozásai különösen jelentőssé váltak:

1767 májusában az angol gyarmati kormányzóság felemelte a teaadót,

s ez oda vezetett, hogy Bostonban egy 18000 fontsterling értékű teaszállítmányt

a tengerbe dobtak, az esemény bostoni teadélután néven vált ismertté.

A teacserje Kína déli tartományaiban,

a Kínai tengertől a Tibetig húzódó sávban őshonos.

A rózsabokorhoz hasonló cserje virágja a csipkerózsára emlékeztet.

A teacserje termesztési területein

a termesztés és a feldolgozás eljárásai igen sokrétűek.

Teaültetvény magról vagy hajtásdugványokkal telepíthető.

A teaszedés legelterjedtebb módja, hogy a fiatal hajtásról

a csúcsrügy alatti két-három fiatal levelet lecsípik.

A növény folyamatos fejlődése esetén a szedés 5-15 naponként megismételhető.

A teának három fő kategóriáját különböztetik meg

, ezek a zöld, a fekete és az oolong.

. A fő különbség, az eltérő feldolgozásban rejlik.

A fekete teát több óráig fermentálják vagyis erjesztik,

az oolong kevesebb fermentálásban részesül

és a zöld teákat pedig egyáltalán nem fermentálják.