Gryllus Vilmos:

Tavasz Csend ül a tájon és zsendül a fű,

Zeng a fülembe mélyhegedű.

Rezdül a tó vize, zöldül a domb,

Szól egy távoli birkakolomp.

Rezdül a tó vize, zöldül a domb,

Szól egy távoli birkakolomp.

Csend ül a tájon és zsendül a fű,

zeng a fülembe a mélyhegedű.

Zeng a fülembe mélyhegedű.

Zelk Zoltán: Ki kelti fel a tavaszt?

Ki kelti fel a tavaszt?

- Hegytető, te hófehér, mondjad, meddig tart a tél?

- Megmondhatom én ezt néked: még a tavasz föl nem ébred…

- Szürke téli fellegek, hol alszik a kikelet?

- Túl az Óperenciákon, ibolyából vetett ágyon…

- Zúzmarás ág, mondd meg azt, ki kelti fel a tavaszt?

- Három szellő kergeti. másik három öltözteti,

Rózsafából a szekere, margaréta a kereke,

ha elindul, olvad a hó szalad előtte Télapó!

Kányádi Sándor:

Cicus, cinke, citera

Fürge vizek habosodnak, hegyek, völgyek mosakodnak,

törülköznek reggel, este rojtos, bojtos fellegekbe.

Március, március, bolyhosodik a cicus.

Sütkérezik a domboldal, sütteti hasát a nappal,

kamasz szelek fütyörésznek, szikkadoznak az ösvények

. - Cinke, cinke, cinege, jön a tavasz, tetszik-e?

- Tetszik bizony, csak siessen, hogy a tollam fényesedjen,

hogy a begyem begyesedjen, s a hangom is édesedjen,

pengjen, mint a citera, cit-cit, cit-cit, citera.

Gyárfás Endre:

Ébresztő Ébresztőt fújnak fürge rigók;

ledobja kertem a hótakarót.

Ébred a hóvirág, körültekint,

meglesi alvó testvéreit.

Parányi harangja messzire cseng:

- Tőzike, ibolya, ne szenderegj!

Salamon pecsétje, téltemető,

sáfrány és kankalin, bújj csak elő!

Bőrlevél, jácint, ébredjetek!

Itt az év reggele: a kikelet.

Kányádi Sándor:Április hónapja

Bolondos egy hónap április hónapja,

hol kalap a fején, hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol, ingujjra vetkőztet;

mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek.

Hiába próbálnád kilesni a kedvét,

túljár az eszeden, mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát, szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet, fülig fut a szája,

s ránevet a fényben hunyorgó világra

Kányádi Sándor: Májusi szellő

Almavirággal futkos a szellő,

akár egy kócos semmirekellő.

Kócosnak kócos, de nem mihaszna,

okot nem ád ő soha panaszra.

Füttyöget olykor, mintha ő volna

a kertek kedves sárgarigója.

Meghintáztatja ágon a fészket,

leszáll a földre: fűhegyen lépked.

Illeg és billeg, s ha dolga nincsen,

elüldögél egy kék nefelejcsen.

Zelk Zoltán : Március

Hideg folyók megmosdattak,

erdők fái megtöröltek,

karos szelek megforgattak,

megáldottak a szegények,

hegyeken mezítláb másztam,

nyurga esőkben megáztam,

hideg földeken aludtam,

sipkám holdra akasztottam.

Éles kövek borotváltak,

lomha békák kiabáltak,

fára, lombra rügyet varrtam,

mezőt fűvel betakartam,

megfürdöttem jószagokban,

tücsköt dalra tanítottam,

a madaraknak jeleztem,

hogy jöhetnek, - megérkeztem.

Andók Veronika : Tavaszodik

Havasak a hegyek- völgyek,

Alszanak az álmos tölgyek.

De most, íme, friss szél támad,

Csiklandozza a faágat.

Bokrok közé ködök ülnek,

Ág hegyére települnek,

És titkon a nagy-nagy csendben

Valahol egy jégcsap cseppen.

Nappal a fény melegebb már,

És a hóból nincs más, csak sár.

Majd egy reggel mosolyogva

Hóvirág ébred a napra.

Fűzfa ága barkát ringat,

Integet a vadgalambnak,

Szólaljon meg: itt az idő!

És a tavasz, hipp-hopp eljő.

Várnai Zseni : Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt,

e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!