Melegen süt a nap,
fülledt a levegő
nincs felettünk, csupán
egy-két kósza felhő.
De amott, a távolban
az ég alja fekete,
Zivatar apónak
sötétlik serege.
A kis élőlények
érzik már a jöttét,
földön, levegőben
izzik a feszültség.
Hirtelen szél támad,
száll a homok, a por,
táncba kezd valahány
virág, fa és bokor.
Felharsan a kürtszó:
Csatára, csatára!
s válaszként, hirtelen
csend borul a tájra.

K.László Szilvia

Szomorú az esőleső,
mert eső semerről se jő.
Se keletről, se nyugatról,
már a béka se kuruttyol.
Potyára nem kuruttyolhat,
ha nincs udvara a holdnak.
Minden este mért vesződnék,
ha nincs szavahihetőség.

Kányádi Sándor

Rakoncátlan szélgyerek
égi tónál tekereg.
Unatkozik, s unalmában
mireg-morog, kesereg.

Arra sétál felhőcske.
Orra búbján szeplőcske.
Szél csúfolja, megfricskázza,
csak akkor old kereket.

Gazdag Erzsi

Kinn a réten, nyári réten,
nyár-délután, könnyű szélben,
hanyatt fekve, álmodozva,
néztem fel az ég-magasra.
 
Felhők jöttek, felhők mentek,
játszottak, mint a gyerekek:
fogócskáztak, felnevettek,
azután meg tovább mentek.

Devecsery László

Megy a Felhő fönn az égen,
fütyörészve, szép kövéren.
Bizony nagyon lóg a hasa,
lassan ér hát ezért haza.

Egy tó fölött megáll mégis
– Van még idő estebédig –,
tükörképét nézi hosszan,
föl is kiált jó hangosan:
„Nem is vitás, ki a legszebb:
enyém ez a pompás termet.
Aki látott egyszer engem,
nem lehet, hogy mást szeressen!"

Örömében hasa remeg –
indul tovább, elégedett.
Fütyörészve, szép kövéren
megy a Felhő fönn az égen.

Arra visz a Szélvész útja,
ordít, süvít zúgva-búgva:
„De kövér vagy! S hű, de rusnya,
felhők közt a világcsúfja!"

Közeledve, távolodva
komisz Szélvész ezt harsogja. –
Áll a Felhő megszeppenve,
borús lesz az arca, kedve.

Szipog – pedig nem akarja,
könnyes már a szeme sarka.
Bánatában sír a Felhő
– ezért dől most ránk az eső.

BókkonGábor

Suhog a zápor ostora,
senki se bánja;
lúdbőrözik a pocsolya,
senki se bánja.

Minden s mindenki mosolyog:
a virágok s a fák is,
és az is, aki tocsorog
az utcán, s bőrig ázik.

És kacagnak a patakok,
s az eresz csatornája,
kacag a föld is, becsurog
a zápor a nyakába.

Kányádi Sándor