Színészek - pillanatképek

 

A színházművészet az előadóművészetek azon ága,

amelynek keretében közönség előtt színjáték útján,

beszéddel, mozdulatokkal, zenével, tánccal,

hanghatásokkal és látványelemekkel történeteket mutatnak be

– gyakran más művészetek eszközeit is felhasználva.

 

 

A színház lényegesen több, mint ami a színpadon látható.

Magában foglal egy egész világot a színfalak mögött,

a jelmezek és a díszletek készítőitől a kellékeseken át a technikusokig.

A színház világának legismertebb szereplői

a drámaírók és a színművészek,

de a színház valójában magas szintű csapatmunka.

A darabokat általában egy társulat adja elő,

amelynek rendszerint tagjai a színigazgatók, a rendezők,

a díszlettervezők, a jelmeztervezők, a maszkmesterek,

a koreográfusok, a díszítők, a világosítók,

a hangosítók, az öltöztetők és a dramaturgok is.

 

 

"Három éven belül szeretném leborotváltatni a fejem,

legalább 30 tetoválást csináltatni,

hét gyereket szülni és három szeretőt fárasztani"
nyilatkozta Angelina Jolie,

hogy hogyan képzeli el az elkövetkezendő három évet.

"Tulajdonképpen egy rakás szomjas színészről beszélhetünk.

Nem is tudom, hogyhogy nem haltak bele?"
Val Kilmert a Nagy Sándor forgatásán lenyűgözte

ír színésztársainak ivási képessége.

"Még van egy csomó időm, de már most kövér vagyok"

nyilatkozta a gyermeket váró színésznő,

Courtney Cox, aki első gyermekét várta.

"Megkértem, hogy fixálják valami pillanatragasztóval,

de nem tartották jó ötletnek.

Közeledett az ebédidő, úgyhogy addig megragasztottam,

és forgattunk tovább"
mesélte Viggo Mortensen,

aki egy kardozós jelenetnél elvesztette egy fogát.

"Szerintem engem csak az evolúciós ösztön hajt előre,

a fejlődésre való hajlam,

úgyhogy nincsenek kimondottan karrierista álmaim"
nyilatkozta Julia Roberts arról,

hogy filmes karrierje nem célirányos tervezés eredménye.

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Photo Collection

Színészek - pillanatképek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.002 mp