Szerte a világon a tojás az élet kezdetét

és a világmindenséget jelképezi.

Egy kínai hagyomány úgy írja le az eget és a földet,

mint tojáshéjat és sárgáját,

egy indiai mítosz szerint pedig egy hattyú keltette ki

a kozmikus tojást, amelyből a világ létrejött.

Nem véletlen, hogy a tojás vált az élet, a teremtés szimbólumává.

Ez az egyik legtökéletesebb forma, amelyet a természetben találhatunk,

és egyben magában rejti a születés, az élettelenből élővé válás titkát.

A tojás díszítése és ajándékozása ősibb

a keresztény húsvét ünneplésénél, de még a zsidó peszah ünnepénél is.

Hazánkban avar kori sírban is találtak festett, karcolt díszítésű tojást,

de már az ősi Egyiptomban tettek ilyet a sírokba.

A kereszténység elterjedésével ez az ősi életszimbólum

könnyen hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez.

A húsvéti tojás egyházi áldásban részesítéséről

a IV. századtól van tudomásunk, díszítéséről pedig

a XIII. századtól maradtak fenn írásos emlékeink.

Az ősi hagyományokon túl még egy ok erősítette a tojás

húsvéti szimbólummá válását.

Régen a tojás is böjti tilalom alatt állt, így az ünnepre sok összegyűlt,

amelyeket aztán nagy mennyiségben fogyasztottak, ajándékoztak az emberek.

A középkorban a templomban állított szent sírba is tettek tojásokat –

ez a közelmúltig élő szokás volt a bukovinai székelyeknél.

Ezen túl a jobbágyoknak tojásadási kötelezettségük volt húsvétkor.

A mítoszok lassan átformálódtak keresztény legendákká:

Krisztus úgy törte fel a sziklasírt, mint a kifejlődött madár

az őt fogva tartó tojás héját.

A festéshez használt legnépszerűbb szín,

a piros pedig Krisztus kiömlött vérét jelképezi.

A minták és színek kultikus, szakrális és népi szimbólumrendszere

az ősidők óta nyomon követhető és változik ma is.

A nyugati területeken a tojást általában egyszínűre festik,

Közép- és Kelet-Európában maradt meg a mintás díszítés élő népszokásként.

Régebben a minták és jelentésük ismerői

a festéssel foglalkozó asszonyok voltak.

A két, négy vagy nyolc részre osztott tojásra

leggyakrabban geometriai, virág vagy stilizált,

egyszerűsített ábrákat festettek, amelyek egyes elemei

az ókori kultúrák szimbólumaiból és a Közel-Keleten

ma is használt mágikus jelekből fejlődtek, másrészt

a reneszánsz eredetű hímzés- és kerámia-ornamentikából.

A különböző technikák –

levélrátét, viaszolás, batikolás, karcolás, patkolás –

más-más minták létrehozására ad lehetőséget,

de mindegyik szerencsét, egészséget, hosszú életet ígér a tojás tulajdonosának.

A különböző tojásgyűjtő népszokások másik célja pedig az volt,

hogy a fiúk, legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz.

A tojáskoccintás, -labdázás, -görgetés

sokfelé ma is élő húsvéti játék Kecskeméttől Washingtonig.

Aki a tojást épen meg tudja őrizni,

annak szerencséje lesz abban az esztendőben.

Kácser Anikó – katolikus.hu