Szilveszteri szerencséthozó tárgyak

 

 Szilveszteri szerencsetárgyak

 
 
 
 
 
 
 
A patkó ismert szerencserontó jelkép még Indiában is.
Régen az állatokkal kapcsolatos rontások elűzésére szolgált.
A szerencsepatkóba vetett hit egyik alapja,
hogy a kártékony szellemek ellen rendkívül hatásosnak vélt anyagból,
vasból készült.
Az emberek vasat sokáig csak „égből hullott” formájában,
meteoritként ismerték, majd később a legkeményebb,
a legtöbb munkával előállítható fémként.
 
 
 
 
 
           
A britek úgy gondolták, hogy a négylevelű lóhere
a megtalálóját képessé teszi arra, hogy felismerje a boszorkányt,
megpillantsa a tündért, egyáltalán, hogy dolgok mögé lásson.
Ennek alapja egyrészt ritkasága,
másrészt keresztformája,
aminek révén bajelhárító képességet tulajdonítottak neki.
 
 
 
 
           
 
A kéményseprőt
régen varázslónak is tartották.
A babonás emberek azt hitték, hogy a kémény mélyén démonok,
boszorkányok, szellemek tanyáznak, s aki belenéz, meglátja a jövőt.
            Sokan hisznek még ma is abban,
hogy ami az év első napján történik, az tartós lesz egész éven át.
Talán ezért pont újév napján fogadják meg egyesek,
hogy új életet kezdenek és leszoknak káros szenvedélyeikről.
E megfontolásból tilos az eladás az év első napján,
sőt, a bontás és fejtés is.
Más országokhoz hasonlóan nálunk is öröm a háznál,
ha az első látogató az új évben férfi.
 
 
 
 
           
 
Ha nem is hiszünk már ezekben a babonákban,
a tárgyak fontos kellékei a vidám újévi köszöntőnek.
Jó mulatást mindenkinek!
Azonban ne felejtsék el éjfél után meghúzni a malac farkát,
mert az valóban pénzt hoz a házhoz.
 
 
 
 

Gyakori még az újév évszámával vagy egyéb

szerencsehozó szimbólumokkal ellátott

szerencsepénz

mint szilveszteri szerencsehozó tárgy,

ennek jelentése elég egyértelmű,

hiszen ki ne szeretne szerencsés lenni pénzügyi területen.

 

 

gomba

A gomba gyors növekedése („Nő, mint a bolondgomba!”),

szaporodása a termékenységgel, a gyarapodással kapcsolja össze.

A gomba régen a falun élő ember számára fontos

kiegészítő táplálékot és bevételforrást jelentett.
Az ősi Kínában a hosszú élet, illetve a halhatatlanság szimbóluma volt

Mágikus hatású, isteni eredetű növénynek tekintették.
A mesékben gyakran törpék és koboldok lakhelyeként szolgál a gomba,

ezért összefüggésbe hozható a tudattalannal.

Ha a gombát választottad, akkor eljött az ideje

az önvizsgálatnak, az önismeretnek.
A gomba, mint szerencseszimbólum, a váratlan ötletek

és javaslatok felbukkanását is segíti.

 

 

katica

A katicabogár a békesség, megnyugvás, kellemes,

de személytelen élmények és örömök szimbóluma.

A hétpettyes katica a mágikus hetes szám miatt

már önmagában is biztató, pozitív előjelnek számít.

A néphit szerint a hamarosan bekövetkező szerelmi boldogságot,

férjhezmenetelt, házasságot jósol, de utalhat gyermekáldásra is.

Nagy nyereséget eredményező üzleti kapcsolatokat hozhat.

 
 
forrás:batarzsoltbotond-azenvilagom.blogspot.hu
/ részlet /

 

 

Szilveszteri szerencséthozó tárgyak hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp