Szilveszter a világban

 

 

Németország

Németországban az újévi szokások zöme az evéssel kapcsolatos.

Az esztendő első napján jobbára sertésételek kerülnek az asztalra,

amelyek gazdagságot és boldogságot hoznak,

baromfiból készült fogásokat viszont nem fogyasztanak.

Kivéve a Rajna vidékét,

ahol az újévi libasülttel kívánnak boldog új esztendőt.

Az ünnep persze nem lenne az igazi édességek nélkül! 

A marcipánmalac, a gyümölcskenyér és az újévi kalács,

amibe pénzérmét sütöttek, mind-mind pénzben

és egészségben gazdag évet ígérnek.

 



Ausztria

Természetesen Ausztriában az újév a keringőzenétől hangos,

a bécsi Városháza előtti téren valódi bállal köszöntik az új esztendőt.

Az osztrák fővárosban hangulatos szilveszteri ösvényen

szilveszteri standok között is sétálhatsz az I. kerületben,

ami a Stephansdomtól indul, és ide is vezet.


Az alpesi hegyek között újévi énekesek járnak

házról házra a lakókat és az új évet köszönteni.

Egy régi szokás szerint az esztendő első napján kitakarították

és kifüstölték a házakat és az istállókat, hogy elzavarják

az ott rejtőző gonosz démonokat.

A legtöbb faluban ezt a szertartást rémisztő boszorkánynak,

krampuszasszonynak öltözött "takarítónők" végezték.



Románia

A szomszédos Romániában a gyerekek járják végig

a szomszédokat csokorba kötött gyümölcsfaágakkal újév napján.

Az alma-, körte-, cseresznye- vagy szilvafagallyak ugyanis boldogságot,

gazdagságot, egészséget és szapora gyermekáldást hoznak azoknak,

akiket megcsapkodnak a gyerekek az ágakkal.

 



Anglia

Az angolok az év első napján meglátogatják szeretteiket és ismerőseiket,

borral, teával és saját készítésű finomságokkal ajándékozzák meg őket,

hogy személyesen kívánjanak minden jót az új esztendőre.

A szigetország több vidékén újév napján

háromszög alakú süteményeket sütnek, amelyeket

fűszeres darált hússal töltenek meg, és ezt adják családtagjaiknak,

szomszédjaiknak, barátaiknak.

London éjfélkor az Auld Lang Syne című daltól hangos,

de a brit fővárosban a buli 1 órakor véget ér,

amikor a puboknak be kell zárniuk.


Skócia

A skótok újévkor szűk családi és baráti körben ünnepelnek,

a házigazdák black bunnak nevezett fekete kenyeret és haggist,

azaz töltött birkagyomrot szolgálnak fel a vendégeknek,

az ünnepi menüt pedig természetesen skót viszkivel öblítik le.

Skóciában az újévi pezsgő nem divat,

a viszkin kívül hot pinttel koccintanak, ami egy forró ital

erős sörből, viszkiből és tojásból főzve.

Egy régi szokás szerint nem sokkal éjfél után a társaság

egyik magasra nőtt, fiatal férfiembere egy üveg itallal,

egy mazsolás kenyérrel és egy darab feketeszénnel a ház ajtajába áll,

hogy így csalogassa a házhoz a jó szerencsét.
 

 


Dánia

A dánok szilánkokkal és cserepekkel kívánnak szeretteiknek

boldogságot,szerencsét és minden jót az új évre.

Ilyenkor régi edényeket törnek el családtagjaik,

szomszédjaik és barátaik ajtaja előtt, minél nagyobb zajjal.

És minél nagyobb a hangzavar és a cseréphalom,

annál boldogabb lesz az új esztendő, hiszen sok barátja van az illetőnek.

 



Oroszország

A pravoszláv hagyományok szerint az óév utolsó napja

január 13-a, míg az új esztendő első napja január 14-ére esik.

Ekkor Oroszországban borsccsal és kutyával,

azaz kásaszerű étellel köszöntik az új évet.

Ezek az ünnepi finomságok a reményt szimbolizálják.

Míg a szintén az asztalra kerülő méz és mák az örömet

és a sikert csalogatják a házhoz.

Moszkvában a Vörös téren évről évre hatalmas tömeg gyűlik össze

ünnepelni, miután az óra elütötte a 12 órát, fantasztikus tűzijáték veszi kezdetét.

 

AFP

 


Örményország

Az örmények különleges és tradicionális

fekete kenyeret készítenek az új év köszöntésére.

A kenyér tésztájába papírdarabokra írt jókívánságokat gyúrnak,

és ezzel kínálják vendégeiket, akik üdvözlik őket e reményteli ünnepnapon.



Görögország

A görögök Vazul-kenyeret sütnek újévre,

néhányba pénzérmét rejtenek, aki megtalálja az érmék egyikét,

és nem nyeli le, vagy törik bele a foga,

arra jólét és bőség vár az új esztendőben. 

Szent Vazulról a kicsik is megemlékeznek,

szilveszter estéjén kitisztítják a cipőjüket, és a házuk elé teszik,

Vazul, a szegények és gyermekek védőszentje pedig

minden földi jóval megtölti a jó gyerekek cipőjét.

 



Olaszország

Az olaszok újévkor a hagyomány szerint makarónit,

spagettit vagy más hosszú tésztából készült ételt esznek,

a hosszú és egészséges élet reményében.

Olaszországban szilveszter és újév éjjelén

a még párjukat kereső nők és férfiak piros fehérneműt vesznek fel,

hogy az új esztendőben rájuk találjon a szerelem.


Spanyolország

Spanyolországban szilveszterkor is kötelező a fieszta!

A spanyolok éjfélkor minden óraütésnél

egy-egy szem szőlőt kapnak be,az esztendő hónapjait szimbolizálva,

hogy az új év mind a tizenkét hónapja gazdag

és szerencsés legyen a számukra.

Ha valaki elfelejti a szőlőszemeket szegénység és szerencsétlenség vár rá.

Ez a szokás 1909-ből származik, akkor találta ki egy borász

a gazdagabb termés reményében.

Akár az olaszok, a spanyol szinglik is piros fehérneműben ünnepelnek,

hogy az új esztendőben megtalálják a párjukat.

Spanyolország egyes tartományaiban

aranygyűrűt dobnak a pezsgős üvekbe, akinek pedig a poharában landol a gyűrű,

szerencsés évre számolhat.

 



Portugália

Portugáliában is a gyerekek köszöntik először

az új esztendő első napját.

A kicsik házról házra járnak, és mindenhol eléneklik

a Janeiros című dalt, előadásukért pedig pénzt

és édességeket kapnak a háziaktól.



Izrael

A zsidó újév, a rós hásáná a hagyományok szerint

szeptemberre esik, de január 1-jén is ünnepelnek Izraelben.

Az izraeliek is finomságokkal várják az új év érkezését.

Mézbe mártott édes almát és mézeskalácsot esznek,

hogy az esztendő is mézédes legyen.

Gyakran kerül meren, azaz egy édes répából készült fogás is

az ünnepi asztalra, hogy a következő esztendőben is gyarapodjon a család.

 



Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban, csakúgy, mint más angolszász országokban

családi és baráti látogatásokkal kezdődik az újév,

a vendégségben természetesen záporoznak a jókívánságok,

a vendégek pedig degeszre eszik és isszák magukat.

Az amerikaiak általában babból készült fogásokkal köszöntik

a boldog új esztendőt, hiszen a "kerek" ételek a tradíció szerint

gazdaggá és boldoggá tesznek, az állandósságot

és a folytonosságot szimbolizálják.



Japán

Japánban egy héttel újév előtt egy ünnepségen rizstortát sütnek,

amelyet az új esztendő első napján esznek meg.

A felkelő nap országában 108 harangütéssel kezdődnek

az újévi ünnepségek és egészen január 7-ig tartanak.

Az év első három napja pihenő, ilyenkor összegyűlik a család,

előtte a házat alaposan kitakarítják, és fenyőágakkal díszítik az ajtókat.

 




 

Szilveszter a világban hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.013 mp