Szeretet - idézetek

 

Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg.

(Filippinó közmondás)

 

Csak akiben megvan az alázat, hogy elfogadjon, képes tiszta szívből adni.

(Amerikai indián közmondás)

 

Vehetsz házat, de otthont nem;

Vehetsz ágyat, de álmot nem;

Vehetsz órát, de időt nem;

Vehetsz könyvet, de tudást nem;

Vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem;

Vehetsz orvosságot, de egészséget nem;

Vehetsz mindent, de szeretetet  nem.

(kínai tanítás)

 

A szeretet jutalma maga a szeretett személy.

(Szent Ágoston)

 

 

Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni,

Ádám fejéből vette volna.

Ha rabszolgájává, a lábából.

Ámde oldalából vette, mert élettársává,

egyenlő párjává akarta."

(Szent Ágoston)

 

Úgy kell a férfiaknak szeretniük az ő feleségüket, mint tulajdon testüket.

Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.

(Pál apostol)

 

Minél inkább bírálunk annál kevésbé szeretünk.

(Balzac)

 

 

..aki szeret, azt viszont is szeretik.” (Fontane)

 

A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz

az emberi létezés problémájára.

(Erich Fromm)

 

A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével,

akit vagy amit szeretünk.

(Erich Fromm)

 

Nem az a gazdag, aki sokat birtokol,

hanem az, aki sokat ad.

(Erich Fromm)

 

Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled,

annál több áramlik rád vissza.

(Sigmund Freud)

 

 

A sors talán azt akarja,

hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz

mielőtt megismered az igazit,

hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.

(Gabriel García Márquez )

 

Csak mert valaki nem úgy szeret téged,

ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti,

hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

(Gabriel Garcia Márquez)

 

Ne vesztegesd idődet arra,

aki nem tart téged érdemesnek arra hogy veled töltse.

(Gabriel García Márquez)

 

Senki sem érdemli meg könnyeidet,

aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.

(Gabriel Garcia Márquez)

 

 

Csak a konkrét tettek mutatják meg a szeretet erejét.

(Geothe)

 

Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.

(Geothe)

 

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,

Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.

Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet

És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.

(Goethe)

 

Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,

a sok madár, a Hold s minden ember,

Neked adom a szívemet, senki másnak,

mellé pedig az életem ráadásnak!

(Geothe)

 

Te vagy az egyetlen a földön,

Akiért mindent megteszek,

Veled életemet töltöm,

Nem csak a múló perceket.

 

Nem ígérek kincset, csillagot,

Csak hű szívet adhatok,

(Geothe)

 

 

Olyan, vagy mint a rózsa,

oly tiszta, szép, szelíd.

Elnézlek, és szívemre

bánat ereszkedik.

 

Kezem fejedre téve

kérném az ég kegyét:

maradnál mindörökké

ily tiszta, szende szép.

(Heine: Olyan vagy)

 

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,

akinek szívébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk,

akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég,

hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk!

(E. Hemingway)

 

A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozta.

(Jókai Mór) 

 

A nő szerelmét nem szokás koldulni, hanem meghódítani.

(Jókai Mór) 

 

 

A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség,

mint a filozófusok minden tudománya.

(Jókai Mór) 

 

Amit szívedbe rejtesz,

Szemednek tárd ki azt;

Amit szemednek sejtesz,

Szíveddel várd ki azt.

 

 

 

Szeretet - idézetek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.021 mp