Szerencsét hozó kéményseprők

Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk
Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,

Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
Oly vidámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,
És az erő nem hal el; -

Majd ha egykor kürtőtökben
A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
Füst nem ontja fel magát,
Majd ha nem lesz mit vakarni
Sem odafenn, sem alul,
S a korommal a vígság is
Mindörökre elvonul,
Akkor még ki kérdi többé,
Hány meg hány hét a világ?
Jobb fekügyék a gödörbe,
És takarja el magát.
De az Isten óvjon attól! -
Éljen a szent vígaság,
Ezt óhajtja a Földvári
Tűzkármentő Társaság.
/Vörösmarty Mihály
ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG/

A tűz az ősidőktől kezdve
meghatározó szerepet játszott valamennyi kultúrában.
Babonás tisztelet övezte az élet forrásának tekintett tüzet,
amely azonban nemcsak meleget és ételt adott,
hanem, ha elszabadult, tömegkatasztrófákat okozott.
A középkori városiasodással együtt jött létre egy új
és köztiszteletben álló mesterség, a kéményseprők hivatása.
Kéményseprőt látok, szerencsét találok!
A kéményseprőkhöz több babona is kapcsolódik.
A legnépszerűbb például, hogy kéményseprővel találkozni
szerencsét jelent, különösen újév reggelén.

Sok helyütt az a szokás, hogy ilyenkor meg kell fogni a gombunkat –
van, ahol a ruha harmadik gombját –, és azt mondani :
„Kéményseprőt látok, szerencsét találok."
Más változat szerint meg kell fogni a gombunkat,
és addig el nem ereszteni, amíg törött üveget nem látunk.
Szilveszterkor, újév napján megjelennek a kéményseprőt ábrázoló
dekorációk, szerencsetárgyak, képeslapok.
A tűznek mindig fontos szerepe volt az emberek életében,
a családi tűzhely és a meleg szimbóluma,
amely a főtt ételt, az otthont, az életet,
a sötétben pedig a világosságot jelentette.
Az ókori rómaiak hite szerint a család védőszelleme a tűzben lakott.
A Vesta-papnők feladata volt a tűz őrzése,
és ha ezt elmulasztották, korbácsolás járt érte.

Az európai hagyomány szerint a kéményen át közlekedik a Mikulás
Ez a hagyomány is hozzájárult ahhoz a képhez,
hogy a kéményseprő olyan, mint egy jó szellem.
A tűz azonban bajt is okozhat: a fából készült vagy zsúpfedeles,
nádfedeles házak könnyen lángra lobbanhatnak.
Ezért, aki megóv ettől, és a kéményt rendben tartja, az fontos személynek számít.








