Szeptember

2023.08.29

Reményik Sándor: A haldokló tücsök

Még szól a tücsök, de már nem soká,
Átadja csöndes birodalmát.
Oly nesztelenül tűnik el,
Mint szeptember s a hulló levelek.
A katonáit elbocsátja,
Szabadságolja tarka udvarát,
Haldokló nemzetének búcsút int.
Még szól a tücsök sárguló gyepen
És vérbehanyatlott bokrok tövén, -
Hallgatja minden fűszál, falevél:
Csendország bánatos polgárai.
Még szól a tücsök, de már nem soká.

Az éjek hűvösödnek,
Fénybogár se marad
Mindszentekre a temető füvében.
Az országból csupán a címer,
Csendország címere: a csillagok.

Isten veled lantos-fejedelem!
Dalok királya, de már vége annak,
Elmúlott tőlem a királyság,
Ki tudja, hol lel a jövő tavasz?

Gárdonyi Géza: Szeptember

Elnémult a rigó. Az esteli csöndben
az őszi bogár szomorú pri-pri dala szól már.
A távoli szőlőkben panaszolja szünetlen:
Elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár!

Igy változik búsra az én hegedűm is:
fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.
Gazdagon érik a szőlőm, a csűröm se üres,
de pri-pri: odavan a nyár, - a nyár...

Berze Tünde: Szeptember

Búsan emeli kalapját a nyár,
s lassan búcsút int, mint öreg diák,
ki elkoptatta már az iskolapadját.

Őszi szélben rőt levél ring a fán,
a nyáridő oly víg paripái tovafutnak,
magukkal húzva boldog idők szekerét.

Reszketve öltözik minden fa, s bokor,
hisz parádés dísze tudja nem tart sokáig,
szürke szemfedőjét fürge kezek szövik.

A Nap álmosan nyújtózva ásít az égen,
utoljára még kicsit játszik bágyadt fényével,
a szerelmét ráleheli természet érett ölére.

Gyermekei majd reszketve megbújnak,
Tavasz álmot álmodnak színes takaróban,
termékenység angyalát várva hideg hóban.

Juhász Gyula : Most szépül meg...

Most szépül meg e szomorú élet,
Mikor a nyár elfárad ragyogni,
Engem várnak: őszi egek fénye
S őszi mezők későn virulói.

Hozzám akkor jön fájó vigasszal,
Ha már mindent elhagy a szerencse,
Ragyogjatok, őszi egek fénye,
Őszi öröm bánatos gerezdje!

Sátorom az átlátszó mennyország
Kéklő selyme csillagtakaróval,
Nászi fáklyám őszi egek fénye
S indulóm a mély erdei sóhaj.

Engem nem bánt a világi múlás,
Szép szerelmem a szelíd szeptember,
A bánatom őszi egek fénye,
Violán túl ragyogó színekkel!

Kormányos Sándor: Szeptember

Még jószagú nyár ringatózik
vidám szelek lágy ölén
hol csiklandozó víg kacajjal
kergetőzve száll a fény.

Még nyíló virág színe csókol
mezők zöldjén lobbanást,
ha illatozva nyár-ütemre
lüktet száz szívdobbanást.

De este már,ha fülledt csöndet
sóhajt ég felé a táj
a tikkadt fákon néma sejtést
borzongat a félhomály.

A nádas hosszan eltűnődve
nézi sápadt vadvizek
remegő tükrén önnön árnyát
s nem suttog már senkinek.

A felénk lopódzó némaság
egyszer végleg itt marad,
ha hideg harmat könnyét sírja
mezőkre a virradat.

De ma még nyár van,vérben fürdő
alkonyokba ring velünk
fogyó időnk,a változás,hisz
erről szól az életünk....

Garai Gábor: Szeptember

Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.

A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-

Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.

És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:

dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kivűl-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.

Megosztás:

Kategória: Évszakok Cimkék: szép képek szeptember versek Hozzászólások

Szeptember

Szeptember hozzászólásai

Szólj hozzá