Heltai Jenő: December

Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a küsded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.

Lucaszékre álltál,
Hány boszorkányt láttál?
Likas főzőkanálon át
angyalt is találtál.

Havas téli templom
fehérben menyasszony,
jégcsap kötőtűkkel vár a
tavasz-javasasszony.

Lát a pásztor álmot,
legelőkön lángot,
hasig hóban megrekednek
a háromkirályok.

Kocsonyában körmök,
öreg bőgő dörmög,
hóbubára a jászolban
villát hány az ördög.

Barom meg nem szólal,
bárány sem fennszóval,
népek gyűlnek a tornácon
aganccsal, ki tollal.

Orján szúrós torma,
koccintgatnak sorra,
vörösborral, pálinkával,
mennyegzőre, torra?

Kakas szól, szédülnek,
Lucaszékre ülnek,
földön túlra, holdon túlra
szépen elrepülnek.

Már alig világol,
mákszem a föld távol,
azt is lesöpri egy angyal
az ég asztaláról.

Radnóti Miklós: Tél

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.