Várnai Zseni: Orgona

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág…
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom…

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág…
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!

Gárdonyi Géza

Gyöngyvirág

Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a
kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az
erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok
árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.

Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével.

A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.

Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami
szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem
beszélt.

Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot
imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes
árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint
az imádkozó menyasszony.

részlet

Csukás istván:Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág.

A fehérséget könnyű kézzel szórta
a nyugalmat sugárzó labdarózsa,
sok himba gömbjét zöld halomra rakták,
s úgy lógtak, mint az élő teniszlabdák,
és mintha ága-szára összerogyna,
a földig guggolt súlyuktól a bokra,
de langy ölébe bújtatta a kertet,
dús fehéret, meg rigófüttyöt rejtett,
valami fénylő hozta messzi tájból,
egy vagyont gyűjtött össze napsugárból,
s mert csuda szép volt, bársonyos és lágy, dús,
nagy, jókedvében ránk hagyta a május.