Szép tájak

Nincs olyan emberi elme által teremtett vers, dal, mítosz vagy mese,
mely vetekedhetne a természet - vagyis az evolúció -
páratlanul izgalmas előadásával.
Nincsenek olyan tündérek, najádok, nimfák,
melyek akárcsak megközelítőleg olyan csodálatosak volnának,
mint a természet valóságos teremtményei.

Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra,
ülj le melléje csöndesen és figyelj.
Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod
a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből.
Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét,
akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket,
amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások.
De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt,
hogy a pillangónak tarka szárnya van,
s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned.
Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van,
és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk.
A víz háborog, a föld rá sem hederít.
Látod a magasba nyúló hegyeket?!
A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét
A halakat, amelyek más halakat kergetnek,
miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét.
Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását,
a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad?
És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén
itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember.
Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam?
Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek,
hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek?
Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről,
hogy elámuljanak ezen a csodás látványon?
Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.














