Szép rózsacsokrok

 

Mondhatjuk, hogy a rózsa története egyidős az emberiséggel,

hiszen a szépség iránti vágy igazi emberi tulajdonság,

s legősibb ábrázolásaink, feljegyzéseink és

archeológiai leleteink igazolják, hogy sokoldalú dísznövény

végigkísérte a civilizációk fejlődését és bukását is.

A rózsa szó ugyan a kelta vörösből (rhod) származik,

mégis a latin nyelven keresztül vált az egész világon ismertté.

A rózsák szimbolikája igen összetett,

az egyes kultúrák ismeretével együtt értelmezhető igazán.

 

 

Az egyiptomiak szeretett halottjaikat

rózsával együtt eltemetve bocsátották túlvilági útjukra.

A görög és római mitológia központi eleme a rózsa.

 

A Titánok felett győzedelmeskedő Zeuszt

rózsakoszorúval köszöntötték,

míg a szerelem istene, Ámor szárnyai rózsalevelek voltak,

szíveket sebző nyilai pedig rózsatüskék.

Flóra istennő, mikor Ámor szerelme megszűnt iránta,rózsákat teremtett.

De kifejezte már akkor a  szellemi szépséget e növény,

s Róma május 23-án, Rosaria ünnepén a szerelem

 Vénusznak a virágaival köszöntötte a tavaszt.

Ebből az ünnepből alakult ki később a keresztény pünkösd,

melyet Dél-Európában a rózsák húsvétjának  is neveznek.

Szapphó nevezte először a rózsát a virágok királynőjének,

míg Seneca a rózsa hajtatását oktatta.

Kleopátra térdig rózsában hódította meg Marcus Antoniust,

s a híres római lakomákon is a tetőkön át rózsát szórtak a vendégekre.

 

 

A bibliai Énekek éneke egy szerelmi vallomásnak tűnik első olvasatra,

a leírásban szereplő pár egymás szépségét gyakran növényekhez hasonlítja:

„Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.

Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.”,

Mózeshez az Egyiptomban raboskodó zsidókat féltőn szerető Isten

égő csipkebokron át szól.

A keresztény világban, kifejezetten a római katolikus vallásban

Szűz Mária szeplőtlen tisztaságának a fehér,

míg önfeláldozó szeretetének a vörös rózsa a jelképe.

 A szeretet örök körforgásának szimbóluma a templomok rózsaablaka is.

Árpád-házi Szent Erzsébetet a szegények iránti szeretete sodorta bajba,

s a köténye alatt rejtegetett ételek a király leleplezésekor rózsává változtak.

 

 

 A lovagi kor legszebb emléke Csipkerózsika meséje.

  A muzulmán világban a rózsa jelentősége a keresztényéhez hasonló,

a rózsák Allah verítékéből születtek.

Szaladin Jeruzsálem bevételekor Omár mecsetét rózsavízzel mosta föl.

A perzsák rózsaszeretetét,  a törökök is átvették,

s ez megjelenik a magyar irodalomban is.

Arany János versében is megjelenik a „bülbül szavú rózsák” .

  a rózsa a gül, és a fülemüle a bülbül.

A rózsa szentségét tükrözi a török sírok köré ültettet rózsakert,

melynek szép példája a budai Gül baba (Rózsa atya) türbéje.

 

 

 

 

 

 

Szép rózsacsokrok hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.002 mp