Bukfencet vetve búcsúzott el a nyár,

ősz lépett helyébe erdeink színpadán.

 Megpihen minden most egy percre,

vidám zsongás helyett, megnyugtató csend lett.

Amerre nézek,színek kavalkádja:

csokoládé,vérvörös,fénylő narancssárga.

Haladok előre a ropogó avarban,

levelek tengerében fürösztöm a talpam.

 Hűs, őszi fuvallat oson el éppen,

 táncoló falevelek mulatnak az égen.

Gyökeret eresztek, s táncukat nézem,

tölgy,dió,mogyoró, keringőt jár nékem.

 Szemeimben izzott a lemenő Nap parazsa,

megsárgult, vöröslött az égi lombkorona.

Szép ősz van a kertünkben, fű között már sok a levél,

türelmesen várja a Nap,míg a fa ruhát cserél.

Szemérmesen elfordul,bár kukucskál kicsit,

 felhő mögül nézi az aranysárga színt.

Fátyolos lett szeme,ekkora csillogást!

Ki bírja ezt nézni?

De muszáj, mert oly csodás,

 hasonlít a színe rám - gondolja a Nap,

 és utolsó erejével, ontja az aranyat.

 A fa csak mosolyog rá szép őszi színben:

rőt vörös ruhában, aranyos cipőben.

Tényleg ősz lett már itthon a kertünkben.

 Ezt az őszt szeretem én,ezt a rőt-aranyos színűt!

 Ez hoz számomra megnyugvást, derűt...

Ősz királynő színre lépett,elfoglalta trónját,

könyörtelen,kíméletlen,máris munkához lát.

Szolgájának parancsot ád,keverjen festéket

-aranysárgán, barnán,bordón látná a tájképet.

Szelet rendel,aki rázza majd a fákat,

széttépi a színpompázó bús lombkoronákat!

A falevél mind lehulljon,ez a parancsa,

virág hajtsa sziromfejét,dermedt virágágyra.

A természet belenyugvón,fogadja a döntést,

csak éjszaka, magányában,hullatja a könnyét.

Küldetését elvégezvén,eltávozik önként,

Ősz királynő betartja a természeti törvényt.