Adj Uram Istenem

 dús aranykalászt,

 hozzon az új nyár

 gazdag aratást.

Kapjon esőt a határ 

virágot a rét,

 zengjen újra a madár 

mint valaha rég .

Adj Uram isten derűsebb jövőt

 harmatos  gazdag legelőt .

Legyen boldog a szívünk,

mint valaha rég és ,

legyen kék felettünk 

a nagy magyar ég.

Tarka kötényben libben a nyár,

Napsugár csillan illatos fátylán.

Pázsitok selymén surran a lépte,

Nyár tüze játszik, csillan szemében.

Pitypangot pelyhez, bokrétát bolyhoz,

Lepkéket röppent minden bokorhoz.

Lenge hajában bódító bodza,

Nyár kacagását gyűjti csokorba.

Itt a nyár! Itt a nyár!

Végre itt vagy

Aranyszemű Napsugár!

Mentovics Éva

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

Karinthy Frigyes

Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt

Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillag-testvér fény... be szép volt.

S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...

S a sóhajunk, a fájó, földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,

S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról...

József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Túrmezei Erzsébet: Nyár

Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének,
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatáért,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni indul karja,
miközben rend rendre dűl,
Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.