Addig menj haza, míg van ki haza várjon.

Míg könnyes szemmel mondják, örülünk hogy látunk.

Addig menj haza, míg van kiért visszatérni,

míg szerető karjukat, feled tárják ki.

Számolj be mindenről, mi utad során történt,

legyen az öröm, vagy bánat, remegő szemmel figyelik.

Ne búslakodj ha újra el kell menned,

de tudd az ördög mindig lesben figyel.

Nem tudhatod hogy vissza várnak újra,

mert az idő múlik, vele az élet is kialuszik.

Nem lesz mindig nyitott ajtó előtted mint régen,

nem lesz mar ugyan az a ház, hol életed élted.

Addig menj haza, míg mosolyogva várnak,

s nyitott szívvel fogadják, minden egyes vágyad.

Féltve ölelő karjuk, tudom visszahúz,

egy jobb élet reményeben, újra útnak indulsz.

Vissza várnak, míg világ a világ,

s tudjak jól, hogy haza húz a honvágy.

Belépve újra az ajtón, érzed a megszokott illatot,

könnybe lábadt szemmel, némán ölelnek a szerető karok.

Csak érzed a törődést, nem szégyen a sírás,

ki egykor a világra hozott, most újra vállára borulsz.

Csak hullanak a könnyek, mert jól esik a viszont látás,

nem lehet betelni az érzéssel, mi régen minden nap várt rád.

Blanc Camor

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.

Meggyesi Éva