E szó: otthon,

úgy hangzik, mint egy szép költemény,

vagy mint az esküvői harangszó,

de hangja ennél is lágyabb, kedvesebb és szívhez szólóbb.

Legyen az nádfödeles kunyhó vagy pompás palota,

egyre megy - a szülői ház, ha még oly igénytelen is,

mindig szülői ház marad, mert a föld kerekségén

semmiféle hely sem hasonlítható hozzá.

...Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá.

Egy szűk padlásszoba is lehet otthon.

Egy pince is.

Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet.

Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál.

Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben.

Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra.

Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ,

a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival.

Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel.

Vannak virágok és fák és patakok és emberek.

Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat,

a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat,

akik neki engedelmeskednek.

És mindezeknek a közepén itt ülsz Te,

egy széken, egy asztal előtt.

És ez a szék és ez az asztal ma a Tied.

Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi:

a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége

és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid.

És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él

. És még az is jó, hogy keveset él.

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”

(Wass Albert: Otthon)