Június 21-e a nyári napforduló napja.
Ilyenkor a legrövidebb az éjszaka, és a Nap az égbolton
a legmagasabb delelési ponton áll.
A világ minden táján megünneplik ezt a napot.
Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep,
noha a keresztény hagyomány június 24-én
Keresztelő Szent János, Jézus megkeresztelőjének születésére emlékezik.
A Nap ünnepe
A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve
fokozatosan egyre magasabban járt az égen,
ezen a napon éri el pályájának csúcsát.
Ez a Nap életének felezőpontja,
amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
Ez a nap nem csak a legrövidebb éjszaka,
hanem a leghosszabb nappal, a fény forrása,
az éltető égitest, a Nap ünnepe is.
Erről szinte minden nép tűzrakással, örömtüzek gyújtásával
és virrasztással emlékezik meg.
Számos babona kötődik ehhez a naphoz.
Abban minden népszokás egyetért, hogy ezen a napon
csodás, varázslatos dolgok történhetnek, teljesülhetnek régi kívánságaink.
A fény és a sötétség harca
Szinte minden pogány kultúrában az a hiedelem élt,
hogy a világ a sötétség és a fényesség örök küzdelmének színtere.
Ennek a harcnak a győztes pillanata a nyárforduló.
Az ünneplők a tűzgyújtással nem csak a nap melegét
és fényét idézték fel, hanem az ártó szellemeket is
távol akarták tartani ilyenkor maguktól.
A keresztény felfogásba is beletartozott a fény és a sötétség
küzdelméről szóló tanítás, ezért végül ezt a napot
Keresztelő Szent János napjává tette,
aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint.
A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep,
melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át:
Joann-Jovan-Ivan, így lett ez a nap Szent Iván napja.
Csalóka naptárak
Noha a nyári napforduló napja június 21-e,
mi mégis 24-én tartjuk a nyár ünnepét.
Ennek oka a juliánus naptár bevezetése előtti naptár sajátossága
és a tényleges naptári évek közti különbség.
Régen a nyár csillagászati értelemben vett kezdete
korábban valóban június 24-ére esett, de erre ma már
az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor,
és évszázadok vagy egy évezred múlva a napfordulók
még korábbi dátumra fognak esni.
Ünnepi szokások
Az ünnepi szokások között mindenütt fő szerephez jut a tűzgyújtás,
és az ehhez kapcsolódó játékok, varázslások.
Magyar nyelvterületen a Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek
és szokások miatt a júniust mint hónapot is
Szent Iván havának nevezték.
A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását
Szent Iván napi dalok éneklésével kísérték.
A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek,
s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel,
aminek gyógyhatást tulajdonítottak.
A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint
a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték,
ki mozog közülük a legtetszetősebben.
A néphit úgy tartotta, hogy Szent Ivánkor virágzik a páfrány.
Az aranyosan pompázó virág kárász életű, elhervad és elenyészik.
Aki viszont rálel a pillanatra, amikor kitárulkozik, érteni fogja
az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket.
A páfrány virágát láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A néphit szerint lehetetlen megszerezni,
mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat
mély álmot bocsát az emberre.
Palócföldön a lányok miután kialudt a tűz, a kenderföldre mentek
és ott egyenként a kenderre feküdtek.
Azt tartották, amelyikük helyén a letiport kender feláll,
egy éven belül férjhez megy.
A tűz különféle maradványait kitűnő amulettnek tartották.
Hamuját a földekre szórták, távol tartandó a kártevőket.
A félig égett nagyobb faágakat az eresz alá erősítették,
hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól
és a tűzvésztől, az elszenesedett kisebb gallyakat pedig
az emberek és az állatok rontásának elhárítására használták.
Az összetartozást erősítő szokás volt, hogy ezen az éjszakán
a gazda kioltotta otthon a tüzet a házi tűzhelyén,
és a közös nyárközépi máglyáról hazavitt zsarátnokkal gyújtotta meg újra.
