A szelíd, nemes, édes, jóféle, ehető

előtagokkal illetett gesztenye a bükkfafélék családjába tartozik

és meglepő módon semmilyen rokoni kapcsolatban nincs

sem a vadgesztenyével, sem a vizigesztenyével.

A szelídgesztenyének négy alfaja ismert,

ezek az európai, kínai, japán és amerikai gesztenyefajták.

Egy fa termése egy fő teljes téli élelmezését megoldotta éhínség idején,

ezért is tartották nagy becsben.

Ez az egyik leghosszabb életű fa a Földön,

viszonylag idősen, kb. 20 évesen terem először,

és akár  500-1000 évig is elél.

A rómaiak úgy tartották, ott élhet jól az ember,

ahol a szelídgesztenye megél.

A szelídgesztenyének pedig jó az ízlése:

Magyarországon a Soproni-hegységben, a Zalai-dombságon

és a Börzsöny déli lejtőin vannak kiterjedt ültetvények.

Európa legnagyobb gesztenyetermelő területe

az olasz Mugello régió (Firenzétől északra)

és a francia Ardeche megye (Lyon környéke).

*Kis Magyar Gesztenyetörténet*

A szelídgesztenye ősidők óta Közép- és Dél-Európában él,

már a történelem előtti időkben is fontos táplálékunkat képezte.

Hazánkban valószínűleg Beatrix királyné terjesztette el 

az olasz gesztenyés recepteket,

Mátyás királynak hamar kedvence lett a gesztenyés kappan .

 A feljegyzések szerint 1642-ben Nagybánya várostanácsa

már szelídgesztenyét ajándékozott a fejedelmeknek és főuraknak.

Azokon a tájakon, ahol a föld alkalmatlan volt a művelésre,

a családok számára a gesztenye a gabonát

és a burgonyát helyettesítette.

A lehullott gesztenyét zsákokban taposták ki tüskés burkából.

Egyes helyeken burkostul hordóban tartották,

majd füstön megszárították.

Volt, ahol megaszalták, és fogyasztás előtt meggőzölték.

A gesztenyelisztet vízben, tejben megfőve fogyasztották.

Érdekes hagyomány, hogy Mindenszentekkor

a sült gesztenyét a halottakért harangozó ifjak kapták.

Gesztenyepüré, fehér hegy, marron glacé

Gesztenyeleves vagy -krémleves, gesztenyepüré, gesztenyetorta,

liszt, gesztenyegolyó, gesztenyés muffin, gesztenyés kosár,

 tekercs, töltelék, rétes, és persze a kedvenc, a gesztenyeszív.

Méltán mondhatjuk, hogy a gesztenye

sokoldalúan elkészíthető gyümölcs.

Korzikán gesztenyesört, gesztenyemézet és lekvárt is

készítenek belőle, de gyakran a palacsintában

vagy a kenyérben is kiváltják a liszt egy részét gesztenyeliszttel,

amitől édeskés, finom gesztenye ízt kap az étel.

A franciák köretként is fogyasztják:

az áttört gesztenyét vajon párolt hagymához adják,

sózzák, borsozzák, és tejszínnel keverik.

Az angolszász vidékeken pedig szívesen használják töltelékbe,

akár húsal kombinálva:

az ünnepi pulykasült töltelékébe is gyakran kerül belőle.

Sajnos tévhit, hogy a gesztenyepüré hungarikum.

A franciák Mont Blanc (ejtsd: monblan, vagyis Fehér Hegy) néven fogyasztják,

de ők is az olaszok Monte Biancoját honosították,

az első leírása egy 1475-ös olasz szakácskönyvben már olvasható.

Érdekes desszert a marron glacé

(cukormázzal bevont, hámozott, főtt maróni),

mely XIV. Lajos udvarában lett igazán népszerű,

bár már a 15. századtól ismerték.

A maróni egy szelídgesztenye alfaj, a sokféle nemesítés egyike,

de minőségi különbséget is jelöl.

Ha 32 mm-nél nagyobb a termés, már nem gesztenyéről,

hanem maróniról beszélünk.

Íze édesebb, mint a szelídgesztenyéé,

struktúrája is más, természetesen az ára is borsosabb.

Gyógygesztenye

Téli meghűlésre, hurutra, asztmatikus köhögésre

készítsünk gesztenyefőzetet, megnyugtatja a nyálkahártyát.

Hasmenésre a nyers termést szokták ajánlani .

. A gesztenyeméz megszünteti a visszérproblémákat és a trombózist.

A levelek hatóanyagai reumás panaszok, hátfájás,

ízületi merevség ellen és izomlazítónak is jónak bizonyultak.