Számmisztika
A számok misztikus, spirituális jelentősége évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Sokan úgy tartják, kifejezik a múltat, a jelent és a jövőt is. Ennek a tudománya a numerológia, magyarul a számmisztika.

A számmisztika eredete egészen az ókori Görögországra vezethető vissza. A görögök minden dolgok alapjának a számot tekintették, mely az egyetlen örökkévaló létező, és amellyel minden létező viszonyt ki lehet fejezni. Persze más népek is foglalkoztak vele, mit a kelták, egyiptomiak sőt, még a sumérok is. Ha kíváncsi vagy, rólad mit mutatnak a számok, hát számold ki!
A módszer lényege, hogy születésnapunk dátumát addig adjuk össze, míg egyjegyű számot nem kapunk. (Kivéve, ha a 11 vagy a 22 jön ki, mert azok ún. mesterszámok, amik igen-igen ritkák) Pl. ha 1989.05.12-én született valaki akkor 1+9+8+9+0+5+1+2=35 ezt összeadva 3+5=8, tehát az illető a 8-as szám szülöttje. Ezt a számot születési számnak hívjuk és ez az egyik legfontosabb szám. Persze a számmisztika nagy és kiterjedt tudomány, így ez nem az egyetlen értelmezés. Ha már megvan a születési számod olvasd el, milyen értelmezés társul hozzá!
Az 1-es
Az Egyes férfias kezdeményező erőt és vezetői képességet jelent. Nézetei egyéniek és nagyon határozottak. Független, öntörvényű és hatalomra vágyó személyiség. Diszharmonikus esetben azonban önhitt, hiú, nyakas, vagy túlzottan befolyásolható lehet, nem meri felvállalni a vezetést, hiányozhat belőle az önuralom.

A 2-es
A szám befogadást, erős intuíciókat jelöl. Akinek ez a száma az kedves, alapvetően békeszerető természetű, jól alkalmazkodik, mások nézőpontját is belátja. A Kettesnek erősek és jók a megérzései, ráadásul rendkívül szolgálatkész. Rossz tulajdonságai lehetnek a túlzott érzékenység, gyakran szeszélyes, félénk, nem hallgat eléggé a belső hangjára, beletörődő.
A 3-as
A Hármast a kommunikáció, az életöröm, a pezsgés és mozgékonyság jellemzi. Akinek ez a születési száma, az jó tanító, meg tudja mutatni az élet napos oldalát mindenki számára. Ő a társaság középpontja, szeret sokat beszélni. Nagyhangú és pletykás, hiú, kapkodó is lehet, aki nem tűri a kritikát.
A 4-es
A Négyes a gyakorlatiasság rendszáma. Akinek ez a születési száma, annak jó a kézügyessége és szereti a rendet maga körül. Lassan, de mindig eléri a célját, kitartóan és keményen dolgozik. Hűséges és hagyománytisztelő. Hajlamos az indulatosságra, lehet dühöngő, önfejű, rugalmatlan. Mindezek mellett pedig hízásra hajlamos, dogmatikus, és munkamániás is.
Az 5-ös
Az Ötöst fokozott szabadságszeretet és függetlenség jellemzi, könnyen köt barátságokat. Nem bírja a korlátokat, jó vezető. Akinek ez a születési száma, annak fontos, hogy megtalálja életében a középutat. Ennek ellenére az Ötös lehet feledékeny, szószátyár, önző, kétszínű is, sőt, szélhámos, aki több vasat tart a tűzben.
A 6-os
A Hatos családcentrikus, harmóniára törekvő ember, intelligens, romantikára hajlamos. Fontos számára, hogy esztétikus tárgyak vegyék körül. Nyugodt, barátságos és házias. Gondolkodása elvont, élénk a fantáziája. Ugyanakkor a Hatos születésszámú lehet féltékeny, túl érzéki, csak a látszatot veszi észre, önbizalom hiányos, merev is.

A 7-es
A Hetes szókimondó, szeret elmélyülni abban, amit csinál. Vonzódik az alternatív dolgokhoz, erős az intuíciója. Vigyáznia kell, nehogy a változó hangulatai befolyása alá kerüljön! Előfordulhat, hogy néha nemtörődöm és közönyös. Olykor hajlamos a túlzott kritikára.
A 8-as
A Nyolcasnak remek üzleti érzéke van, jól meglátja a sikeres üzlet lehetőségét, kreatív, sokszor tesz szert hatalomra. Igazságos, de szigorú, nem csak önmagával, hanem másokkal is. Akinek ez a száma, annak meg kell tanulnia őszintén adakozni, lehet merev, rideg, fukar, fösvény és kicsinyes is.
A 9-es
A Kilencesnek jó elemzőképessége van, szeret segíteni a gyengéken a rászorulókon. Öntudatos, elszánt, jók a megérzései. Veleszületett bölcsességgel bír, mely minden szituációban támogatja. A kilences humanitárius szám. Akinek ez a születési száma, az lendületes, gyors, jó vezető. De lehet akaratos, agresszív, önhitt, vakmerő, kegyetlen is, akinek súlyos megfelelési kényszere van.





