A kőkorszaki ember szájápolása nem jelentett mást,

csupán a fogak közé szorult ennivaló kipiszkálását és a szájszag elfedését.

Az ókori Egyiptomban, a Római Birodalomban

az előkelők kiváltsága volt a "fogkrém"

(Méz, illatos növényi kivonatok és kagylópor keveréke volt,

bár előfordultak bennük misztikus anyagok pl. gyíkmáj,nyúlfej, vizelet…) használata.

A középkorban természetes alapanyagokat használtak.

Konyhasóból és krétából készítettek fogport,melybe mentaolajat tettek,

ezt- fogkefe hiányában- durva vászonnal dörzsölték a fogakra.

1850-től a fogkrém kiszorította a fogporokat.

A maihoz hasonló fogkrémek 1896-ban jelentek meg a piacon.

Az ókor embere fa vagy elefántcsont fogpiszkálóval tisztította fogazatát.
Az afrikai, ázsiai népek egyik végén

szálaira szedett faággal suvickolták tisztára fogaikat.

Az indiánok, beduinok, eszkimók bizonyos fák darabjait,

pálmatermést használtak fogtisztító rágógumi gyanánt.

Honnan is származhat a fogkefe,ha nem Kínából.

A XVI.században találta fel egy ötletes kínai,

de Európában újra fel kellett fedezni, mert mint minden kínai találmány,

ez is a semmibe veszett.

Az első ismert fogkefe 1780-ból származik Londonból

( faragott csontból és malacsörtéből készült ).

A babiloniai ékírások Krisztus előtt 2000 évvel már beszámoltak a fogfájásról, amit egy féregszerű állatka, a fogszú gaztetteinek tulajdonítottak. Innen ered a fogszuvasodás neve.

Az egyiptomiak a töméseiket kőporból, gyantából, malachitból és növényi magvakból készítették.

A kezeletlen fogszuvasodás következménye a fogfájás, leginkább ezt kezelték a rómaiak ópiummal vagy népi gyógyászattal.

A középkortól kezdve a borbélyok kezében volt a fogak sorsa, egészen a XX.századig, leginkább a kilazult fogakat húzták ki.

Az első amalgámtömést 1825-ben egy londoni fogorvos, Murphy készítette.

Kb.4000 éve ismert növény a mák, zöld gubójának tejnedve az ópium alkaloidákat tartalmaz, ezek közül néhány morfin, kodein, papaverin. Évezredeken keresztül használták fájdalomcsillapítóként.

Az ókorban használt másik növény a mandragóra volt,

ennek főzetét vagy préselt kivonatát használták.

A görögök borokat, alkoholtartalmú italokat,

gyógynövényfőzeteket használtak a gyógyászatban.

A középkorban kínzó fogfájás esetén használatos volt a beléndekes füstölés,

az érvágás vagy a piócás kezelés. Gondolhatjuk, hogy nem nagy sikerrel!

A III. században a keresztényüldözések idején

Apollónia kivert fogaival fizetett hitéért,

így lett a fogkínokkal küszködők védőszentje.

A kínzó fogfájástól szabadulni vágyók hozzá imádkoztak a középkorban.

A IX. században már "altatást" végeztek.

E kezdetleges altatást a sebészeti beavatkozások előtt alkalmazták.

Ópiummal, mandragóra főzettel átitatott

"altató szivacsot" raktak a beteg arcára,

ezek gőzeit belélegezve elbódult a beteg.

Az áttörést a nevetőgáz (kéjgáz) felfedezése jelentette 1776-ban.

1844-ben egy new yorki fogorvos, Horace Wells

egy véletlen baleset kapcsán jött rá a nevetőgáz fájdalomcsillapító hatására

és kipróbálta egy kollégáján foghúzás alkalmával.

Később étert és kloroformot is használtak.

Az első helyi érzéstelenítő szer a kokain volt (1885),

élvezeti szerként használták, majd fájdalomcsillapító hatására is fény derült.