Szabad egy táncra?

A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki,
és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.
A tánc arról szól, hogy kivel fogsz táncolni.
Ki fog felkérni? Ki fog igent mondani?
Kinek leszel kénytelen igent mondani?
A tánc szörnyű, mert egyszerre áll hatalmában
boldoggá és rettentően boldogtalanná tenni az embert.
Az igazi táncban az a legszebb,
ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül,
magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád.
Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.
Állítólag tánc nélkül is egész jól meg lehet lenni.
Előfordult már, hogy fiatalok több hónapot töltöttek el úgy,
hogy semmiféle bálon nem vettek részt, mégsem érte őket
testi vagy szellemi károsodás; de ha egyszer hozzájutnak,
ha egyszer egy kicsit is érezték a gyors mozgás örömét,
bizony lomha népség, ha nem kívánja folytatni.

A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb
a művészetek között, mert nem puszta lefordítása
és absztraktálása az életnek, hanem az élet maga.
Tánc közben varázslat vesz körül. Minden összeáll.
A világot pedig harmónia uralja.
És egyetlen tökéletes pillanatig minden porcikáddal azt érzed, hogy élsz.
De ahhoz, hogy táncosként megélj,
olyan dolgokon kell keresztül menned,
amik már nem tűnnek annyira varázslatosnak.
Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz - hanem énekelsz.
És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz - hanem táncolsz.
A tánc megtanított arra, hogy tiszteljem a másfajta embereket
és az ő táncukat.
A tánc mindig segít, ha háborog az ember lelke,
ha jó kedve van, megszűnik a világ, nem létezik más,
csak a zene, a mozdulat, a megnyugvás.

Tánc közben kívül kerülünk önmagunkon.
Nagyobbak, csodálatosabbak és erősebbek leszünk.
Ez erő, földi dicsőség, és csak rajtunk múlik, hogy megszerezzük.
Csapongó kedv a táncteremben!
Hol a kedélyes nősereg
Egymás arcát, mezét, családját
Ajk-pittyegetve szólja meg;
Hol annyi drága rizspor elfogy...
És sok mámorban pihegő
Leány a másvilágra táncol...
Oh boldog farsangi idő!
Tompa Mihály
A tánc először robot, azután idomítás, és csak végül öröm.










