Szeretnék bebújni a narancs erdőbe,
A piros fákba, a sárga levelekbe.
Szeretnék elmerülni apró illatokban,
Szeretnék elmerülni gondolataimban.

Szeretnék mezőn nyíló kis virág lenni,
Minden fának árnyékában énekelni.
Szeretnék pompázni a legszebb színekben,
Lilában, sárgában, pirosban és kékben.

Szeretnék madár lenni, szelekkel járó,
Nem esnék le magas hegyről, sem az ágról.
Elrepülnék, bárhova visz engem a szél,
Jó messzire menekülnék, ha jön a tél.

Szeretnék patak lenni, széles, friss vizű,
Hogy mellettem zöldelljen örökké a fű.
Minden követ megkerülnék én patakként,
S megitatnék minden szomjas és fáradt mént.

Szeretnék én lenni maga a szép erdő,
A gyönyörű rét, a csodálatos mező.
Szeretnék virágozni, folyni, repülni,
S néha-néha egy-két felhőre felülni.

Szeretnék a természet lányaként élni,
Virágok illatait orromba szívni.
Átölelném az egész erdőt és rétet,
Nem érdekelne kedd, se szerda, se péntek.

Én mindig szeretnélek téged, természet,
S ha tehetném, bejárnálak egészen.
Ajándékba küldelek minden barátnak,
Ismerősnek, idegennek, királynak.

Tudom, hogy amit szeretnék, lehetetlen,
Nincs több kívánság, nem leszek telhetetlen.
Csak egyet mondok még, erdő, rét és mező,
Ígérem, az utolsó, a befejező:

Ha a természet rám szárnyakat nem tehet,
Ha fák árnyékában pompáznom nem lehet,
Ha nem csordogálhatok szélesen, frissen,
Mindig is érted fog dobogni a szívem!

Fehér Diana: Levél a természethez

 

Szólj hozzá