Pozsgások

A pozsgások olyan növények, amelyek szárazságtűrőek,
vagyis nem vízigényesek, másképpen szukkulensek.
Ide tartoznak a kaktuszok és sok sivatagi növény is.
A pozsgásokhoz tartoznak például a Magyarországon is élő
kövirózsák és varjúhájak.
A pozsgás növények megvastagodott, húsos törzsében
vagy leveleiben raktározó sejtekből álló szövetek vannak
az esős időben felvett víz tárolására.
Rendszerint olyan, többnyire meleg éghajlatú helyeken élnek,
ahol hónapokig nincs eső.
Úgy alkalmazkodtak ehhez, hogy szervezetük
hosszabb idő alatt használja fel az egyszerre
és gyorsan felvett, aránylag kevés vizet
és a benne oldott tápanyagokat.
Aszerint, hogy szárukban vagy leveleikben tárolják-e a vizet,
a pozsgás növényeket két nagy csoportra:
törzsszukkulensekre és levélszukkulensekre osztják.
Előbbiek közé tartoznak az Amerikából származó kaktuszfélék
nagy többsége mellett az Afrikában honos Euphorbia-fajok.
A másik csoportba, a levélszukkulensekhez soroljuk
az amerikai agávé- és az afrikai aloéféléket és még sok más pozsgás növényt.

Olyan helyeken élnek, ahol meleg van és vízhiány,
ezért napközben zárva tartják a gázcsere nyílásaikat,
hogy minél kevesebbet párologtassanak,
így nem tudnak szén-dioxidot (CO2) sem felvenni nappal.
Azokat éjjel nyitják ki, amikor hűvös van, ekkor veszik fel a CO2-t,
ami almasavvá alakul, és éjjel almasavként raktározódik ezért
ilyenkor savas a pH-juk.

A Kárpát-medencében a pozsgás növények két nemzetsége található:
a varjúhájfélék családjába tartozó kövirózsák
és varjúhájak (Sedum) fajai között találunk pozsgásokat
(főleg mészkőhegységekben).
Hogyan lehet őket életben tartani, hogy sokáig díszítsenek,
esetleg virágozzanak is?
Alapvetően az alábbi négy tényező határozza meg élettartamukat:
1. Föld - a pozsgások jó vízáteresztő közegben tudnak fejlődni.
A nekik való földkeverék biztosítja, hogy a gyökerük sose álljon vízben,
ezért fontos, hogy pozsgásoknak való virágföldet használjunk ültetésükhöz.
Mi is kikeverhetjük jó minőségű föld és perlit,
vagy aprószemű kavics segítségével.
. A pozsgások szeretik, ha a leveleik nem érintkeznek vízzel,
pl. tegyünk apró kavicsot a földre, közvetlenül a növény levelei alá.

2. Elegendő fény.
Eredeti élőhelyükön sok fényt kapnak, ezt nekünk is biztosítanunk kell számukra.
Tegyük ablakba ezeket a növényeket.
Tavasztól őszig tarthatjuk őket a kertben vagy teraszon is,
de télre a legtöbb pozsgást védettebb helyre kell tenni,
mivel a fagyokat nem bírják (kivétel a mi varjúhájaink és a kövirózsa)
Ha a kertbe tesszük őket tavasszal, akkor fokozatosan szoktassuk hozzá őket
a napfényhez, a direkt napfény megégetheti leveleiket.











