B. Radó Lili
Tanítónk

Kézen fogott és megmutatta,
hogy milyen szép a mi világunk.
Az ő szemével kezdtük nézni,
s ma már a magunkéval látunk.

Látjuk hazánkat, életünket,
s hogy mit tud tenni egy-egy ember,
de e tengernyi tarka képet
ő töltötte meg értelemmel.

Ezt megköszönni gyűltünk össze,
s amit mondunk, nem üres szólam,
a szívünk tiszta muzsikája
csendül e néhány meleg szóban:

amit tudunk, amihez értünk,
az út, amelyen visz a léptünk,
hogy eljussunk egy messze célig,
mind róla vall ma, őt dicsérik
hálás szavaink, neki szólnak,
aki vezetőnk, példaképünk
s jó barátunk:
a tanítónknak!

Vezesd őket, utat ne tévessz,

S magadhoz mindig hű maradj,

Mert élen állsz, és messze látszol,

Sose feledd: példa vagy!"



A pedagógus munkaeszköze:

saját személyisége!"



A világon mindenkinek hinnie kell abban,

hogy képes valami olyasmit nyújtani,

amit a világ nélküle nem kapna meg.

Gilbert Keith Chesterton



A tanítás az optimizmus legnemesebb megnyilvánulása.

Collen Wilcox

**

A középszerű tanár magyaráz.

A jó tanár indokol.

A kiváló tanár demonstrál.

A nagyszerű tanár inspirál.
- William Arthur Wardt

Búcsú
Most, hogy közeleg a búcsú óra,
Szükség lenne egy-két búcsúszóra.
De, nehézkes beszélni, elszorul a torkom,
Akaratom ellenére elcsuklik a hangom.

Lezárul egy korszak, mely egy újat szül,
Helyében mégis ott marad egy űr.
Az élet megyen tovább, hát mi is megyünk,
De téged tanárunk  sosem feledünk.

Több voltál te nékünk, mint egy kedves tanár,
S tudjuk, hogy az ajtód mindig nyitva áll.
Mint ahogy e képen téged körül veszünk,
Gondolatban eztán mindig veled leszünk.

Felnézünk rád, mint diák tanárára,
De még attól többre: igaz jóbarátra.
Nem csak tanítottál, kötelességből,
De támogattál: szívedből, lelkedből.

Adjon a jó Isten erőt, egészséget,
Minden jót, mit kívánsz,
Ezt kívánjuk néked!

Ha majd egyszer híres költő leszek,
Bár tudom: ez a veszély nem fenyeget,
Első kötetemet tenéked ajánlom,
Mert te vagy a legjobb tanár a világon.



"Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk
valamiben és, hogy ezt a valamit
bármi áron el kell érnünk."


Minden nap megszűnik valami,
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami új,
Amiért érdemes élni és küzdeni."
(Herakleitosz)

***
Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni"
(Kossuth)


"Ez kölcsönbe megy:

az emberek, miközben tanítanak, maguk is tanulnak."

/Seneca/

Szabó Lőrinc: Köszöntő

Érzés, tudás tiszta méze
gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe;
betűk hordták: ők a mi
lelkünk aranyméhei.
Züm-züm, rétet, virágot,
bejárták a nagyvilágot,
s ma mint hála, mint kiáltás
csordul szívünkből az áldás:
"Éljen tanító bácsi!"

Csupa napfény az út,
s mire 8 óra múlt,
a mi osztályunk már együtt ül,
és a jó tanító,
derűs jó reggelt mond,
s szeme gyöngéden reánk tekint.

Fog is rajtunk a szó,
vele dolgozni jó
tudjuk Ő mutat nekünk irányt.
Látjuk tisztán a célt,
együtt mindenkiért,
s híven szolgáljuk majd szép hazánk.

S ha az évek során,
közös munkánk után
egyre széledünk, mi szerte szét,
szívünk őrzi tovább,
a legdrágább barát,
drága tanítónk tekintetét.

Füle Lajos: Pedagógus

Én nem tudom, milyen erő kell
hozzá, de több kell az enyémnél.
Olykor el-eltűnődöm én is,
mit is jelent húsz-harminc szempár
fénylő tükörtermében élni,
hol éle van minden igének,
árnyéka van minden hibának,
hol húsz-harminc sötétkamrában
hívják elő folyton a percek
éles, kemény, hiteles képét.

Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,
nagy szavakkal egymást dobálni,
de ő, kinek minden szavával
megannyi kis magnetofon zeng
tele otthont, utcát, jövőt, ő
felelősség nehéz vasával
vértezve jár, s - bár tán nem érzi -
hétköznapok nagy hőse köztünk,
szebb holnapok jobb emberéért
titkon vívott nehéz csatáknak
ismeretlen, hős katonája!

Mikor fogunk szobrot emelni,
s fogunk-e hát neked, magunkban,
"LÉLEK SZOBRÁSZA":
PEDAGÓGUS?!

Mentovics Éva:

Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk
minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet.

Kosztolányi Dezső:

Az iskolában hatvanan vagyunk

Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka
s a kapunál – az arcom nézi tán? –
egy idegen és egy merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,
lélegzet-visszafojtva, félve nézem,
hatvan picike fej egyszerre int
s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.
Hatvan picike, fürge szív dobog,
hatvan kis ember, mennyi sok gyerek
Amerre nézek, mint egy rengeteg,
kezek, kezek és újra csak kezek.
Mint kócbabácskák a török bazárba,
egy hűs terembe csöndesen bezárva,
az orruk, a fülük, mint az enyém
s a feje is olyan mindenkinek.
Mi végre ez a sok fej, kéz, fül, orr,
sokszor csodálva kérdezem: minek?

Kányádi Sándor:

Kicsi legény, nagy tarisznya

Horgasinamat verdeső
tarisznyámban palavessző,
palavessző s palatábla...
Így indultam valamikor
legelőször iskolába.

Le az utcán, büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.
-Hova viszed, ugyanbiza',
azt a legényt, te tarisznya?-
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szembejöttek.

Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
-Éhes lehet a tudásra
az, kinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.

De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.

S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: -Ej, kis legény,
gyere, fiam, bátran, ne félj!

Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett...
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.