A közönséges páva hazája Kelet-India és Ceylon,

míg Asszumban és a Szunda-szigeteken, jelesen Jáván,

két más rokonfaj helyettesíti.

Ezek egyike a feketeszárnyú páva (Pavo nigripennis Sclat),

amely ugyan bizonnyal csak helyi fajváltozata a közönségesnek,

a másik pedig a jávai páva (Pavo muticus L.),

amelyet pikkelyforma nyaktollai fémeskék szárnyfedői

és hátrairányuló bóbitájának zászlós tollai élesen elkülönítenek

a nálunk széltében ismert fajtól.

A páva kivált sűrűaljazatú, benőtt szakadékokkal váltakozó,

nyilt területekkel határos hegyes vidéken fekvő erdőkben

és dzsungelekben tartózkodik.

India sok vidékén szent madárnak tartják, elejtése tehát bűn;

aki pávát találna lőni, még agyon is ütnék.

A hindu templomok táján sok helyt félvadon seregesen tanyáznak

s gondozásuk a papok kötelessége;

el is érték a jó bánásmódot s oltalmuk tudatában a hindukkal szemben

csaknem oly bizalmasak, mint a mi házi páváink.

Hume szerint Radzsputanában az öreg tojók csibéiket jól elrejtik

s csak akkor hozzák a nyilvánosság elé az utcákra

és templomokhoz, mikor már jól megnőttek.

Sir Emerson Tennent váltig erősítgeti, hogy a páva való szépségéről

csak az alkothat magának fogalmat, aki saját szemeivel

künn a természetben, a magános vadonban gyönyörködhetett benne.

Ceylon-szigetének európaiaktól ritkán látogatott részeiben,

ahol nem háborgatják, rendkívül gyakori, úgyhogy nappal

egyszerre százakat láthatunk s éjjel lármás szavuktól nem alhatunk.

Mellis szerint itt csak az alacsonyfekvésű, száraz vidékeket lakja;a Nilgiriben,

Elő-Indiában mintegy 1800 m magasságig nyomul,

míg a Himalayában, mint Jerdon írja, csak 600 m-ig emelkedik.

Williamson India egyes vidékein 1200–1500 darabot is látott egyszerre,

leginkább azonban 30–40 darabból állanak a csapatok.

Napközben ezek a falkák többnyire a földön tartózkodnak

s csak a délelőtti és esti órákban mutatkoznak a tisztásokon

és a mezőkön, hogy élelmüket megkeressék.

Üldöztetés esetén lehetőleg futva menekül,

s csak ha meglehetősen maga mögött hagyta üldözőjét,

folyamodik szárnyaihoz. Röpte nehézkes és robajló.

Rendszerint lövésnyire emelkedik föl s ritkán száll messzire.

A kutyától, s általában nagyobb négylábú állattól sokkal inkább megijed,

mint az embertől, alighanem azért, mert vad kutyákkal

és tigrisekkel gyakrabban találkozik s kitapasztalta veszélyes voltukat.

Igazi tyúk létére a páva is részben állatokkal,

részben növényi eredetű anyagokkal táplálkozik.

Amit tyúkjaink megesznek, azt ő is elkölti, minthogy azonban erősebb,

nagyobb, termetesebb állatokkal is kikezd.

Így pl. meglehetős hosszú kígyókkal, amelyeket nem egyszer megöl

és részben fölfal.

Mikor a vetés fölsarjad, rendesen ellátogat a mezőkre legelészni

s ha a pipál gyümölcse megérik, annyit eszik belőle,

hogy tőle pecsenyéje kesernyés ízűvé válik.