Megérkezett, itt az ősz, mit annyira szeretek,

szellő segít zörgetni fenn a fán a levelet.

 Mely ezer színben öltözködve készen áll,

tangótánccal hull a mélybe, már mit se vár.

 Majd a lassú szellő keringőzve, olyan puhán,

 temeti a meggyengült ,nyári napnak sugarán.

Mosolygom, mert édes illatáradat,

ropog a lépkedő lábam alatt.

 Porrá válik, majd eltűnik nyomtalan,

hunyd le szemed, ne nézd, csak lásd szavam .

Hiszen ezer csoda ,itt az őszben, mind miénk,

 úgy hull az ágról a megfáradt, megsárgult, roppanó levél

Nézd, vörösesbarnára kopott a táj,

ősz - deres harmatban ébred a napsugár.

Faleveleket színez sárgára október

s hideg szellő vonul a hegyeken.

Szitálva áztat már mindent az őszi eső,

levegőhöz jut újra az erdő és mező.

Elmosva lágy-csendesen a nyár forró alkonyát,

de késő bánatként lebbenti rézszínű fátyolát.

Kikericsben nyílik a reggel,

lilán nevet az alkonyban már,

szürke ködökben pislog álmosan,

merengve, lágyan az őszi napsugár

Vége van a nyárnak, új szelek fújnak

,a virágok már csak némán bólogatnak.

A levelek új színekben pompáznak,

majd imbolygó mozgással a földre lehullnak.

Tarka-barka szőnyeg borítja a tájat,

a fák lassan teljesen kopasszá válnak.

A természet felkészül a nagy nyugalomra,

dolgát befejezve, nem gondol a múltra

A nyári emlékek is lassan feledésbe mennek

az idő múlásával szép emlékekké lesznek.

Egy szép nyárral ismét szegényebbek lettünk,

vagy talán vele lett gazdagabb életünk.

Bágyadtan ballag az égen,a megfáradt őszi nap,

már csak egyik kezével,szórja a fénysugarat.

Megállna, megpihenne,álmodna szépet merengőt,

nem járná magányos táncát,végtelen égi keringőt.

Gyászruhás varjúsereg,kesereg, károg az égen,

eltűnt a terített asztal,a megszokott nyári éden.

A természet megágyazott,aludni hívja a fákat,

százszínű tarka levélből,varrt nekik új pizsamákat.

Altatót dúdol a szél,elalszik lassan a táj,

tavasszal ébresztő lesz,ébredni mindig muszáj.