A felhő sem olyan, mint nálunk
És milyen más az őszi fény!
Nem csókol oly megejtő csókkal,
Mint ifjuságom szép helyén.
- Milyen az ősz? Olyan bűbájos
Álomba ringat most is ott?...
Megkérdeném, de messze vagytok,
Százszor irigyelt boldogok.

Megkérdezem magától, édes:
Milyen az ősz? Oly szép talán,
Mint mikor egymásról álmodtunk
Sok fényes tündér-éjszakán?
- Milyen az ősz? Az őszi rózsa
Nem hervadt, szép, mint egykoron,
Amikor együtt nézegettük
Elábrándozva boldogon.

Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét
Magára, édes és reám,
Az az ősz volt a legszebb s maga
A legszeretettebb leány.
Ha eszembe jut, oly fájdalom
Égeti most is lelkemet...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Annál szebb - érzem - nem lehet!

Ha az őszre gondolunk, elsőként juthatnak eszünkbe a színes falevelek,

a hidegebbre forduló idő, a kopaszodó faágak

és a szüret időszaka, ünnepe.

A természet szimbólumai és a hozzájuk kapcsolódó emlékképek,

érzések alkotják az ősznek azt a melegséggel teli,

boldog-szomorú hangulatát, ami a művészeknek is

olyan gyakran ad ihletet.

Az évszakhoz rengeteg gyerekkori emlék is kapcsolódik,

melyekben egyszerre van ott a játék (pl. gesztenyebábok készítése, levélgyűjtés)

és a komolyság is (pl. iskolakezdés).

Az ősz legszebb üzenete talán az elmúlás.

Elsőre szomorú üzenetnek tűnik, hiszen a halált

és minden folyamatnak a végességét hordozza magában,

felhívja a figyelmünket a saját halandóságunkra is.

Számomra a szépsége is ebben rejlik.

Kultúránkban a fiatalságot tartjuk az irigylésre méltó életkornak

a társadalmunk idős tagjaira pedig kevés figyelmet fordítunk.

Ezzel együtt az öregedés és az élet utolsó szakasza tabuvá válik.

Pedig ahogy az ősz egyszerre időszaka az elmúlásnak

és a termés betakarításának, úgy az öregedés sem

csak a halálhoz való közeledésről, de a bölcsebbé válásról is szól.

KIcsit más oldalról, az elmúlás magában hordozza

az elengedés fontosságát is: egyrészt minden folyamat,

életszakasz, feladat lezárul egyszer, másrészt elengedés nélkül

nincs lehetősége új dolgoknak születni az életünkben.

Ha valamiről úgy érzed, hogy ideje lenne elengedned,

legyen az egy cél, ami már nem motivál téged,

vagy egy olyan emberi kapcsolat, ami már nem szolgálja

a boldogságotokat és fejlődéseteket, akkor gyakran mégis kevés vigasz az,

hogy "helyette majd lesz valami új".

A gyász természetes velejárója annak,

ha valamit elveszítünk vagy valamitől megválunk.

Függetlenül attól, hogy mennyire jó lesz nekünk ezután,

mindenképpen elveszítünk valamit, ami eddig a részünk volt.

A természet arra is tanít, hogy ennek is helye van az életünkben.

Nem csupán virágzás és napsütés képezi a részét,

hanem a veszteség és az ezzel megélt fájdalom is.