„Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél!,,

William Shakespeare

AZ ŐSZT SZERETEM Nadányi Zoltán

Az őszt szeretem, fény és dal halálát,
Mikor a napfény egyre hidegebb,
Mikor a varjak a rétet beszállják,
Varjak a rétet, felhők az eget.

Az őszt szeretem, mikor az égbolton
Távozó gólyák tábora tolong
S dalol, dalol kacagva, sírva, folyton
A szél, e síró-kacagó bolond.

Az őszt szeretem, amikor a lomha,
Nagy ködök ülnek völgyre, hegyre le;
Reáfuvall egy sóhaj fűre, lombra
S a fű, a lomb mind elsárgul bele.

Az őszt szeretem, amikor a fákon
Dér csillog és csörömpöl a bokor;
Mikor eső szemerkél egyre... S látom,
Hogy más is hervad, más is haldokol...

REMÉNYIK SÁNDOR
MI MINDIG BÚCSÚZUNK

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, -

minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Halkan sír az ég, potyognak könnyei.
A Nyár tarka színét már az Ősz fedi.
A zordon fújó hideg szél,
búsan lehullott leveleket söpör elém.

Felveszem, nézegetem,
de már tarka színét mutatja nekem.
Csendesen kérdezem!
Hol van a forró nyár, amire emlékezem? 

A sok-sok boldog nap,
mi mindig hozott egy újabbat.
Hová lett?
Elveszett?

Nem: csak elszállt.
Elszaladt,
de a sok gyönyörű emlék
mind itt maradt!

Őszi alma, őszi körte,

Őszi harmat hull a földre.

 Bújócskáznak fürge szelek,

 sodorják a falevelet.

 Sárga, piros, aranybarna,

levél libeg az avarra.

 Mintha lepkék lebegnének,

 gyenge fényében az égnek.

Száll az ökörnyál a fákra,

őszi bánat a világra.

Barna felleg kerekedik,

erdő, mező csendesedik.

 Hol van már a régi pompa?

 Őszi dér int nyugalomra.

Őszi tájon, őszi ének,

elszunnyad a szép természet.

Dénes György