Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.

Ősz így is, úgy is

Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,
Tarka színeket festett a falevelekre.
Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset
Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.
Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,
S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.

Kéklő égen bárányfelhők között,
Ezernyi fecske cikázva körözött,
Készülődnek lassan indulnak az útra,
Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.
Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,
"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!”

Szél támad fel, az avarba belefúr,
Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.
Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,
Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.
Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!
De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!

Haza indulok apró andalgó léptekkel,
Keverem a jelent a múltbéli képekkel,
Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,
Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.
Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,
Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!
Tóth János

Geisz László: Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este,
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste,
fejét lehajtva,
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren,
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben,
dallamát zengi,
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül,
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már,
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet,
és a természet,
pihenni tér.

Simon István: Késő ősz

Aranyszegélyű fellegek
között szállnak a vadludak.
Alkonyul,-látni sem lehet
őket, csak hangjukat
hallani.
Nincsen már hegedűs tücsök,
csak kósza eső van, ami
csipeg-csöpög a fű között.
Ezüstös dér, vagy ropogó
hóharmat lesz reggelre itt.
A vetésekre takaró,
bizony az kell kikeletig.
A fának ködszakálla van,
Meglengetik a szelek,
s így hajtogatja hasztalan,
hogy esik, szédül lefele
utolsó
ágrólszakadt levele.

Simon István: Késő ősz

Aranyszegélyű fellegek
között szállnak a vadludak.
Alkonyul,-látni sem lehet
őket, csak hangjukat
hallani.
Nincsen már hegedűs tücsök,
csak kósza eső van, ami
csipeg-csöpög a fű között.
Ezüstös dér, vagy ropogó
hóharmat lesz reggelre itt.
A vetésekre takaró,
bizony az kell kikeletig.
A fának ködszakálla van,
Meglengetik a szelek,
s így hajtogatja hasztalan,
hogy esik, szédül lefele
utolsó
ágrólszakadt levele.

 Őszi szendergés  

Újra kisdeddé vált a nyár,

az Ősz hatalmas bölcsőjében most csak gyenge sugár.

Megfáradt ágak ringatjákmálló-tarka lombokon,

s már hidegebb szélcsókolja homlokon.

A madarak rövidebbtrilláit élesenhasítják a hajnalok,

s néhány késői virágmég a nyirkos köddel dacol.

Lassuló léptek zajavisszhangzik felszínes álmokon

,s a csendes szendergésben dúdolunk,

egy nyárról itt maradt dallamot.
Rezes Anna Mária