Sárhelyi Erika: Őszi dal

Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan – őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőtszínű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcspuha bölcső,
Mélyül a homály – készül az erdő.

Halkan sír az ég, potyognak könnyei.
A Nyár tarka színét már az Ősz fedi.
A zordon fújó hideg szél,
búsan lehullott leveleket söpör elém.

Felveszem, nézegetem,
de már tarka színét mutatja nekem.
Csendesen kérdezem!
Hol van a forró nyár, amire emlékezem? 

A sok-sok boldog nap,
mi mindig hozott egy újabbat.
Hová lett?
Elveszett?

Nem: csak elszállt.
Elszaladt,
de a sok gyönyörű emlék
mind itt maradt!

Dr. Nagy Mihály
Ősz piktor

Tarka színre festette be
szeptember a hegyeket.
Közelebbről megcsodálva
hat színt festett a zöld fákra,
palettáról rájuk kenni,
nem átallott kézbe venni,
óvatosan, szeretettel
minden egyes levelet.

Hat színt festett, megkeverve,
szivárványnál színesebbre:
saját ízlésvilágára
a zöld tájat átpingálta.
Csiricsáré, tarka-barka? -
színkavalkád nem zavarta.
Szép kontrasztos háttérképnek
maradt az ég kobaltkéknek.

Megbarnultak a bükkösök,
a juharfák vérvörösök.
Akáclevél citromsárga,
gesztenyékét rozsda rágja,
a vén tölgyfáké aranyos,
a kőriseké narancsos,
Tarkállanak parti füzek,
takar rőt avar zöld füvet.

Szilvalevél mély bordóból,
lángszínű a csipkebokor.
Okkersárga, aranybarna,
lombok minden árnyalatba`.
Az ég szürke felhősre vált,
ágától a levél elvált.
Akkor leszünk szomorúak,
ha a lombok mind lehullnak.